Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)
Br. Podmaniczky Páltól: A ker. kultusz lényegének kifejtése valláspszichológiai és dogmatikai alapon (Befejező közlemény.)
16 Báró Podmaniezky Pál. kozásában a bűnösség elismerését követeli meg. Mert bűnös az ember, azért kell megigazíttatnia, mert a gonosz kívánság hajtja, a sátán uralkodik rajta, a halál fenyegeti, azért kell megváltatnia, mert a mint van, nem mehet be Isten országába, azért kell újjászületnie, mivel az istenellenes kívánást tápláló testben és világban él, meg kell szenteltetnie. A mikor az ember bűnösségét elismeri, el is ítéli egyben. Még pedig elítéli istenbizonyossága alapján, mert istenellenessége érvényesülését látja benne. Azonosítja magát Isten ítélő akaratával s így helyezkedik szembe istenellenes akarat kormányozta énjével. Ez a szembehelyezkedés természetesen csak ott történhetik meg, a hol az istenellenes akarattal szembeszegezhető az istenes, Istennel a Krisztus által egyesült akarat. Innen van, hogy igazi, a bűnt elítélő és a bűnös akarattal szembehelyezkedő bűnbánatot csak ott találunk, a hol a Krisztus kegyelmének megragadása már ténynyé vált. A bűnbánat épen azért bánat a bűn fölött, mert a k átéli, már megtapasztalta a kegyelemben Isten szeretetét. A bűnbánatnak tehát mindenképen, mint a bűnt elítélő ítéletnek, mint az istenellenes akarat ellen szegülő istenes akaratnak, mint az Isten szeretete felől való bizonyosság és az istenellenesség egymásnak feszüléséből eredő kínnak, az Istennel való egységben van tápláló gyökere. S épen ezért a hitnek állandó kísérője. Esetleg tudatos kezdete a megtérés, de mivel a kegyelem állapotában is a test és a világ vesz körül s közvetítésével az istenellenesség ingere positiv eredménynyel is érint, a bűn elítélése és ez ítélet érvényesítése ép oly állandó, mint maga az Istennel való egység. Itt, az istenellenes akarattal való szembehelyezkedés állandóságának szükségességében van tehát a psychologiai gyökere annak az állandó szükségérzetnek, a mely az Istennel való egyesíttetés újabb meg újabb újraátélését kívánja. Ezért jellemzi a ker. ember tudatát bizonyos kettősség. Tudatában van egyrészt bűnösségének, másrészt azonban újjászülöttségének is 1. S a mily mértékben növekedik és erősödik az Istennel való egység, oly mértékben mélyül a bűn fölött való bánat is, mélyebbre hatol a fölötte való ítélet s mivel az istenes akaratnak az istenellenessel szembeszegülő ereje fokozódik, egyre következetesebb is ennek érvényesítése. 2 Vagyis ennek a kettősségnek tudata annál határozottabb, minél feltétlenebb az Istennel Aaló egység tudata. 1 íme, egy példa arra, hogy Jamesnek a ker. hitéletre vonatkozó megfigyelései nem hatolnak be a lényegig. Épen a hivő ember nem „united seif". Schlatter i. m. 551. o. Arnd i. m. I. 16. II. 7. Ép akkor „divided self", a mikor az istenes akarat harczát vívja az istenellenessel. L. erre vonatkozólag Schlatter psychologiai fejtegetéseit „Der Dienst des Christen in der älteren Dogmatik" cz. dolgozatában. 27. ο. · 2 A hit és bűnbánat párhuzamosságát megfigyelhetjük pl. Arndt vallásosságában és költészetében. L. Baur: Ernst Moritz Arndts Leben, Thaten und Meinungen. 198.-0.
