Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"

130 Vásárhelyi József. mében való fejlődésben mégis kálvinista maradt. Az egyház intézményi fontossága fennállt továbbra is. Érték és eredet dolgában az állammal egyenlő rangú intézmény volt s így szoros viszonyban kellett vele állania. Ez a jogászi formulákhoz és szokásokhoz kapcsolódó intézményes jelleg volt az oka annak, hogy a lelkipásztori Compagnie'minden ügyet az intézmény szemüvegén keresztül nézett s fegyelmi kérdésekként kezelte azokat az eseteket, amelyekben valójában dogmatikai nézeteltérésekről volt szó. „Ígéritek, hogy tartózkodtok minden szektáskodó szellemtől és kerültök mindent, ami szakadást okozhatna s megbonthatná az egyház egységét," a lelkipásztoroknak ez az esküformája, melyet 1813. dec. 28-iki kelettel a Consistorium adott ki, mindennél jellemzőbben tükrözi az egyházi szellemet. Ez a három jellemvonás - - a nemzeti, a szociális és az intézményes — könnyen megérteti velünk azt a formát, melyben a XV111. századbeli genfi Nemzeti Egyház élt. Az egyház a papuralom felé haladt. Az egyházi mindenhatóság szép lassan a Compagnie kezébe került, amelynek nemcsak a papi állások betöltésére volt teljes hatalma, hanem általában az egyház egész külső és belső kormányzására is. Ez az irány eltért a Calvin eredeti gondolatától, mert ő épen nem akarta az Egyház élére a papságot állítani, hanem az egyházi és az állami hatalom tökéletes egyensúlyozásával azt a formát igyekezett megvalósítani, amelyet Choisy nagyon szerencsésen theokratiának nevez. Ámde a XVII. század orthodoxíájának s még inkább a politikai eseményeknek hatása alatt a Consistorium hatalma lehanyatlott s a Compagnie lett mindenhatóvá. Ez a papuralom épen nem férhetett meg a presbyteri rendszerrel, amely alapköve volt a Calvin egyházának. A Consistorium, mely a reformátor eredeti szándéka szerint a laikus elemet képviselte volna s a presbyteri elvet testesítette volna meg, hatalomban egyre szegényedett s a laikusok ennek folytán minden érdeklődésüket elvesztették a papok-korinányozta egyház ügyei iránt. A presbyteri rendszer már csak elméletileg állt fenn. Ebben a helyzetben, és akkor, amikor még hozzá ez a forma általános volt a XVIII. századvégi kálvinista egyházakban

1, hallatlan újításnak tűntek föl a pietismus törekvései. A pietismus egyháztana igazában tagadása volt annak, hogy az egyház, melynek alapja a személyes megtérésben keresendő, állatni intézmény lehessen; tagadása annak, hogy az egyház, melynek ismertetőjele a személyes hitvallás, jogi intézmény lehessen; s végül tagadása annak, hogy a papság hivatalosan képviselhesse a gyülekezet hitét, mint a római egyházban. Egyszóval: jelszava az önkéntességen alapuló, szabad congregationalismus volt, szemben az államegyházi tömegek gépies multitudinismusával — ez alapon az 1 A magyart kivéve, hol, mint tudjuk, a hierarchikus hagyományok ellen már jóval előbb megindult a visszahatás a világi elem részéről. Ford