Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"

A genfi „Réveil". 129 pedig az, hogy nem talált szerencsés formát ez igazságok kifejezésére. Viszont a Calvin egyházának életképességét kétségtelenül bizonyítja az a tény, hogy dogmatikai tekintetben is képes volt fejlődni, amidőn a Réveil vetését tulajdonképen ö aratta le. * * * Ugy látszik, mintha az a „valami új," amit dolgozatunk első részében annyit emlegettünk, e második rész folyamán bizonyos mértékig eltűnt volna szemünk elől. Itt nem volt egyébről szó mint az orthodoxiáról, az evangéliumhoz, a reformátorokhoz, az elhagyott régi igazságokhoz való visszatérésről. — Ámde az egyházi fejlődés és a dogmatikai fejlődés útjai ellentétes irányúak: a tulságig vitt elméleti érdeklődés mindig a gyakorlati érdekek elcsenevészedésével jár. Míg a Réveil dogmatikája nem csinált egyebet, mint hogy a keresztyénség négy-öt alapigazságát forgatta különböző szempontok alatt és különböző körülmények között — egyházi szempontból viszont igen nagy fejlődést mutat. Azzal a bizonyos „új valamivel" tehát dolgozatunk harmadik és utolsó részében újra találkozunk. III. A genfi Réveil egyház-tana. A Réveil értékelésében azért nagyon fontos az egyházi szempont, mert amikor a Réveil felfogása az egyház társadalmi életében alkalmazást nyert, ezzel az összes hagyományos fogalmak és százados hitéleti, közösségi formák felforgatása állott be A nemzeti Egyház alapjául szolgáló intézmények szöges ellentétben állanak ezzel a felfogással. Ez az egyház először is nemzeti volt. „Egész épülete azon a föltevésen alapúit, hogy a polgárság, vagyis a lakosság egész tömege és a hivők serege egy és ugyanaz."

1 A polgárjog nem volt lehetséges az egyházba való tartozás nélkül. Az egyház fogalma teljesen födte az államét: Calvin egyházi rendszerében az egyházkormányzat bizonyos mértékben szellemi felügyeletet gyakorolt az állam fölött. A vallás kérdése politikai ügy volt: „atyáink vallása" ellen támadni a hazaárulás egy nemének tekintetett, Innen az egyház társadalmi jelentősége. Minthogy a nemzet egész tömege már születésének és megkereszteltetésének tényénél fogva a kebelébe tartozott, az egyház a közösen vallott hitet követelte különös nyomatékkal. A dogmatikai különbségek feszegetése helyett egy nagy, közös társadalmi táborba tömörítette az egész nemzetet. A hitvallási jellem helyett elsősorban a paedagogiai szemponttal, az erényes élet példájával törődött. — Ebből származik egy másik jellemző vonása. Bár a Calvin János egyháza a századok során mindenhez hűtlen lett, amit tőle örökölt: a hitvalláshoz is, a katechismushoz is, az Ordonnance-hoz is: egy dologban, t. i. az ő szelle1 Goltz i. m. 21. 1.