Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"

128 Vásárhelyi József. saját korát: úgy megtalálta volna ama bizonyos synthesist és rendezni tudta volna intellectualismusának, individualismusának és autoritarismusának össze-vissza bonyolúlt elemeit. De a subjectivismus megvalósítását a Réveil ereje nem birta meg; erre a győztes tettre a XIX. század ereje kellett. És amig a Réveil — mint már többször említettük -—«hűtlen lett saját igazságaihoz: a Nemzeti Egyház képes volt áthasonitani magához a XIX. század szellemét. Állításunkat mivel sem világíthatjuk meg jobban, mint azzal, hogy a Réveil két nagy igazságát: az Itás tekintélyét és a Jézus istenségét a ma szempontjából vesszük vizsgálat alá. Ma már oly távolinak tűnik föl ez az egész elkeseredett küzdelem. Mennyire más szempontok irányítják már a mi vélekedésünket! Milyen csekélynek látjuk mi már a különbséget a XlV-ik, a XVII-ik századok scholastikája meg a Réveil-é között! A szabad vizsgálódás szelleme — az igazságkutatásnak ez egyetlen méltó módja — a protestantizmust szabadelvű megújhodásra képesítette. A Biblia nem egyházjogi vagy szent történelmi tankönyv többé, hanem történelmi okmány, amely hitünknek kezdeteit és Megváltónknak példáját tartalmazza. A történelmi módszer kivívta jogait: egyáltalában nem tette tönkre vallásunk alapjait, bár kishitű és betűimádó emberek ezért féltek tőle, hanem megkülönböztette az evangélium örök igazságait az esetleges elemektől s így még jobban felragyogtatta azokat a mi bámuló szemünk előtt. Az összehasonlító vallástörténelmi módszer a többi vallások tanúbizonyságával igazolja a keresztyénség páratlan nagyságát. A Baurok, Holtzmannok, Weinelek és Deissmannok fehérlő mértföldkövek gyanánt jelzik a bibliai kritika megfutotta utat — s a jövő századok folyamán számtalan kutátó fogja még követni őket, mert a fejlődés útja most már mindörökre szabad. És aztán Krisztus — az isteni Mester, a Megváltó, a Messiás! Mennyi ideig félreismerték! A görög dogma, mely a mi gondolkozásunk számára érthetetlen formulákba szorította be ezt az egyszerűségében oly fönséges alakot, sokáig ránehezült a dogmatikára. A római dogma jogi schemája pedig csak még nehézkesebbé tette a Krisztusról szóló tudományt. Ez a kettős örökség a protestantizmusra oly nehéz feladatot rótt, hogy csak a XIX. század szellemének, az individualismusnak segítségével tudott megbirkózni vele. Ε szabad fejlődés folyamán pedig a keresztyénség lényege egyáltalában nem megy veszendőbe. Csak kifejezési formái változnak a korszakokkal. A lényeg változatlan, örök. Mi több: a Szentírás jelentősége -és Krisztus érdeme talán soha sem tündököltek akkora fénnyel és sohasem voltak oly önmaguktól érthetőek, mint azóta, hogy a mi korunk szellemében találjuk meg kifejezési módjukat. A Réveil dogmatikájának nagy érdeme az, hogy a figyelmet újra ráirányította a keresztyénség középponti dogmáira. Nagy hibája