Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"

A genfi „Réveil". 127 delmessé válhatott a szabad vizsgálódás elve a Réveil egész dogmatikájára nézve. A Réveil-nek e kérdésbeli határozatlansága Guers-nek ebből az idézett páratlanul nevezetes nyilatkozatából származik: elfogadja az Írás tekintélyét, de első- és másodrendű igazságokat különböztet meg benne; nem tagadja meg a szabad vizsgálódást, de többé-kevésbbé önkényesen fogja tel. Az a sarktétel, hogy minden igazságnak nyilvánvaló bizonysága megvan öntudatunkban, a Réveil előtt még el vala fedezve. Neki még nem adatott meg, hogy az Individualismus elvének legmélyére szálljon alá. Másodsorban a történelmi érzék hiányával lehet magyarázni a Réveil dogmatikai tökéletlenségét és igazolni őt magát. A XVIII. és XIX. századok mesgyéjén, más szóval a rationalista supranaturalismus és az egyéni vallási tapasztalás érintkezési pontján állva, nem csoda, ha annyi egymást keresztező eszme között mintegy fejét vesztette. Csaknem öntudatlanul képviselte azt a bizonyos „új valamit" s nem tudta kielégítő módon kifejezésre juttatni. Egyházi szempontból kétségtelenül fejlődést jelentett, másfelől azonban dogmatikájában ép oly buzgón ragaszkodott az apostoli egyházakhoz, Calvinhoz vagy a XVII. század protestáns scholastikus orthodoxiájához. Ε különös jelenség csak abból magyarázható, hogy a Réveil meglehetősen értetlenül állott szemben a történelmi fejlődéssel. Végül a Réveil dogmatikai arculata hiven visszatükrözi azt a környezetet és azt a korszakot, amely elveit felszínre hozta. Ez a zavaros három évtized erősen dogmatikus jellemű volt ugyan, de épen nem rendszeres. Dogmatikai és theologiai gondolatai csak nagyon alkalmi röpiratokba rakódtak le s ezek egyáltalában nem tartottak hosszú életre számot. Hiányzik belőlük a tárgyilagos felfogás higgadtsága, amelyet nem is hozhat meg más, csak a harc után következő béke; hiányzik belőlük az elfogulatlanság: hiszen azoknak az embereknek sebeket ütő fegyverekre volt szükségük, nem tudományos megvitatás alapjául szolgáló dogmatikákra; hiányzott belőlük a horatiusi elv: „nonum preinatur in annum". A Réveil dogmatikája mindenekfölött subjectiv volt: azt hiszem, leginkább ehhez a kifejezéshez kell fordulnunk, amikor műszót keresünk a jellemzésére. Hisz láttuk, sem a dogmatismus, sem az intellectualismus, sem az Individualismus, sőt még az antinomismus sem fejezik ki kielégítően a Réveil dogmatikai alapeszméjét — ellentéteik persze annál kevésbbé. A subjectivismust ellenben igazoltnak látjuk. A Compagnie és a XVIII. század Nemzeti Egyháza objectiv hatalmak voltak, amig a Réveil férfiai az ő subjectiv igazságaikkal kezdték meg a harcot minden ellen, ami ezekkel az igazságokkal nem fért össze. Ez a subjectivismus lett a jövendő öröksége. Ha a Réveil, e subjectivismus birtokában, képes lett volna elismerni a szabad vizsgálódás elvét, megérteni a történelem szellemét és megbírálni