Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"

122 Vásárhelyi József. — csak Isten viselheti helyettesként: satisfactio vicaria. Mindkét elméletben ugyanazokat a hibákat: a rationalis-jnristikus felfogást Isten igazságosságáról és az embernek a jóra való képtelenségéről, Isten szeretetének rovására, találhatjuk meg. Viszont a Réveilnek nagy érdeme, hogy a XVIII. század rationalis erény-prédikálása helyett a figyelmet újra a keresztyénség Pál—

Augustinus—Luther-féle nagy igazságára hívta fel: a hit által való megigazulásra, Krisztus éráeméért. * Mig a Bourg-de-Four egyháza a dogmatikának mintegy isteni oldalát fejtette ki és aránylag keveset törődött az anthropologiával a christologia mellett, addig César Maian, a Réveil másik nagy dogmatikai indítója (a Société évangélique és az evangéliumi szabad egyház csak a már felvetett eszmék systematikus összefoglalója) a dogmatikai szempontból az embert helyezte előtérbe. Szabadságot kivánó szelleme nem elégedett meg azzal, hogy a porszem-ember szerepe e mystikus igazságok szemlélésében merüljön ki, hanem számot akart adni az ember sorsáról, üdvéről és rendeltetéséről. Tette pedig ezt sokszor a saját szempontjának oly túlságba vivésével, hogy ezzel nemcsak a Réveil ellenségeinek, hanem más felfogású töredékeinek rosszalását is felköltötte. A XVIII. század rationalismusa — a jó cselekedetek által való megigazulást tanítva — az ember szabad akaratát, jóra való képességét és önerején való megigaznlását hirdette; a Bourg-deFour egyház, bár elfogadta a kegyelem által való kiválasztást, ehhez csatolta az egyén felelősségét saját üdvére nézve és így logikai ellenmondással akarta megóvni az erkölcstant; — César Maian nem félt az elméleti antinomizmustól — az ember cselekedetei semmisek Isten előtt, — hanem Calvin absoluta praedestinatióját, a horribile decretum dei aeternumot vallotta: „Aki magát istenfélő embernek akarja tartatni, nem meri egyszerűen tagadni a praedestinatiót, mely által Isten némelyeket üdvre rendelt, másokat örök kárhozatra." (Institutio, 1560. III. könyv. XXI. fejezet. 5. szakasz.) — Erre az alapigazságra alapította Maian anthropologiai rendszerét, melyet jobban nem tudnánk összefoglalni, mint azt Maury teszi sokat idézett műve II. kötetének 109—110. lapján: „Maian szerint, mihelyt valaki elnyerte a Jézus Krisztusban levő üdvösség ismeretét, joga, sőt még inkább kötelessége e tényt úgy tekinteni, mint ama lény nyilvánvaló szándékának az eredményét, akinek országában nincs esetlegesség. Ha a hit által nyerjük az Isten Jézus Krisztusban levő üdvének kijelentését, ez a tény számunkra nemcsak egy új felelősség kezdete, hanem mindenekelőtt Isten egy pozitiv rendeletének hathatós megvalósítása; és hála a megvalósításnak, az üdv nem olyasvalami, ami a kezeinkbe adatik, hanem egyszerűen egy már bevégzett tény bejelentése, oly tény, amelynek ennek következté-