Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"

A genfi „Réveil." 121 építő érdek vezette a Bourg-de-Four egyház dogmatikáját, mint minden kérdésben, úgy itt is. Ez azonban nem óvhatta meg őt sem az antitiumismus vádjától, melyet pedig hajlandó volt Maian ellen intézni, éppen dogmatismusa miatt. E mystikus dogmatika nem bajlódik subtilis vitákkal, a két természet, a két akarat stb. scholastikus kérdéseivel: megelégszik egyszerűen azzal, hogy Krisztusban, ki lényegében véve egy az Atyával, Megváltót talált. Viszont César Maian dogmatikája sem áll meg hosszasan a két természet kérdésénél: egyszerűen Calvint fogadja el, ki szerint Krisztusban a két természet a maga tökéletességében megvan és aki Krisztus érdemére, mint a váltság eszközére (de nem alapokára!) helyezi a fősúlyt: „Cum ergo de Christi merito agitur, non statuitur in eo princípium, sed condescendimus ad dei orditiationem quae prima causa est, qui mero benefacito mediatorem statuit, qui nostro salutem acquireret. Atque ita inscite opponitur Christi meritum misericordiae dei." — Ha már most a Bourg-de-Four Malannak túlságos juridicussdgdt vetette szemére, Maian a Bourgde-Four-ral szemben Istentranscendentidjdnak eltüntetésétjézusnak magának az Istennek rovására való istenítését hozhatta fel teljes jogú szemrehányásképpen. Hasonló finom különbséget látunk Krisztus müvének megítélésében. A Bourg-de-Four gyakorlati irányzata a Compagnie eríny-dicsérete ellen a jézus Krisztus váltsághalálába vetett hit által való megigazulást h„ngsúlyozta, mint az üdv egyetlen feltételét, csatlakozva ezzel az atyafiak vértheologiájához; Maian ellenben jogi conceptiót vitt tanába: Krisztus váltsága teljesen egyenjogú az egyházban elkövetett és elkövetendő összes vétkekkel; mintegy mathematikai egyenlőség van a praedestináltak bűnössége és Jézusnak a pokolra szállással és az Atya átkának elszenvedésével súlyosbított kereszthalála közt (Maian ezt tanította!). így tehát míg a Bourg-de-Four e szempontból is morális, azaz gyakorlati antinomismusra vezetett, addig Maian gondolata ugyanerre irányult, csakhogy elméletileg. Krisztus expiatio-ja túlságosan hangsúlyoztatok azonban mindkét oldalon. „Azzal szokták vádolni a Réveil-t, hogy ennek a tannak túlságosan jogi kifejezést adott, hogy Istennel való kibékülésünket úgy vette, mint a törvénykezés egy nemét, hogy a büntetőjog kifejezéseit vegyítette bele, hogy Krisztus szenvedései és a mi bűneink között a pontos egyenértékűség theoriáját tanította."

1 Kétségtelenül. Itt azonban Calvin dogmatikáján kívül a Calvin előtti scholastikus theologia egyik legkiválóbb képviselőjének, Canterbury Anselmusnak, kihez a Calvin utáni Scholastika újra visszatért, gondolatmenetével látunk hasonlóságot: a bűnös emberiség üdvösségére nézve szükséges a testté lett Isten halála: Istennek elégtételre van szüksége. Ezt az elégtételt a bűnös emberiség helyett — melyeta büntetés örök kárhozatba sodorna 1 Maury i. m. II. p. 101. 8