Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"

A genfi „Réveil". 117 formulázták." 1 — De nemcsak a Réveil minden pártállása, hanem az ellenpárt, a XVIII. sz. supranaturalis rationalismusa is a priori elismerte és feltételezte ezt a tekintélyt. A kérdés csak az volt, milyen formában jelentkezett ez az eszme itt és amott? A nemzeti egyház dogmatikája — amint Cheneviére-nek 1840-ben kiadott dogmatikai művéből látszik — a Szentírás tekintélyét elfogadván, a litterdlis inspiratiót elveti ugyan, de hogy a Szentírásnak Istentől való ihletettsége még kétség tárgya sem volt, mutatja, hogy Scherernek a Biblia tekintélye elleni fellépésekor Cheneviére az elsők egyike volt, aki a Réveil képviselőivel karöltve síkraszállott a hit e megingathatatlannak tekintett alapja védelmére. A „methodismus" viszont nagyrészben a theupneustia pártján állott. A harc nem lehetett tehát nagyen elkeseredett ezen a ponton. Hogy a Szentírás tekintélyének elismerése mellett a litterális inspiratio fokának kérdésében meglehetősen bizonytalan volt a helyzet, láthatjuk pl. Bost nyilatkozatából 2 „A Szentírást történileg igaznak tartom minden nagy tényben, melyet elbeszél és egy bizonyos sophistával, aki e pontban maga sem gondolta, mennyire igaza van, így szólok: Nem így szoktak valamit koholni. Igaznak és inspiráltnak tartom mindabban, ami a tanra vonatkozik." -— Ez utolsó sor — „mindabban ami a tanra vonatkozik" (dans tout ce qui regarde la doctrine) — világosan mutatja, hogy Bost nem tudott kellőképen különböztetni a Szentírás tekintélyének belső és külső bizonyítékai között. Bár az első Réveil az Individualismus jelszavával lépett föl, az individualismust a tan a legnagyobb mérvű autaritarismus váltotta föl. — Maian és különösen Gaussen előtt egy pillanatig sem volt kérdés a szentírás jótáinak és pontocskáinak abszolút és teljes inspiratiója : ami meg vagyon írva, az meg vagyon írva. A belső érvekkel — az abszolút tekintélynek az öntudat ítélőszéke előtt való igazolásával nem törődnek: az Ige kezdetben Istennél volt és Isten vala az Ige. Ebben aztán a Réveil theopneusta irányzata tényleg Calvin János dogmatikájához tér vissza, aki az 1560-beli lnstitutio I. könyve 13. fejezet 7. szakaszban így határozza meg az „Igé"-t: „Látjuk tehát, hogy Isten a világot teremtvén úgy beszélt, hogy az Ige is munkálkodott a maga részéről és ezáltal a mű közös. Amit pedig erről szent János mond, az még sokkal világosabb, t. i. hogy az Ige, amely kezdetben Istennél volt, minden dolognak oka és eredete, Istennel, az Atyával együtt: mert ezáltal állandó lényeget (essence permanente) tulajdonít az Igének és még egy külön sajátosságot is megjelöl benne: megmutatja, hogy Isten, aki így beszél, hogyan volt a világ teremtője. Ezért ámbár minden Istentől eredő kijelentést jogosan az ő igéjének lehet nevezni, mégis abszolút fokra kell helyezni azt a tulajdonképpeni Igét, Maury : i. m. II. p. 27. Mémoires, II. k. 453 sz. p.