Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)
† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"
U 6 Vasárhelyi József. „Quiconque, se reconnaissant pécheur et condamné par ses oeuvres, professe avec l'Eglise une mérne espérance en JésusClirist, Dieu manifesté en chair, unique refuge du pécheur, et ne dément pas sa profession par sa vie, est de plein droit membre de cette Eglise: le jugement des coeurs étant laissé á Dieu, qui. seul connait ceux qui sont siens."(„Mindenki, aki elismeri, hogy bűnös és hogy cselekedetei elkárhoztatják, az egyházzal közös reménységet vett Jézus Krisztusban, testben megjelent Istenben, a bűnösök egyetlen menedékében és hitvallását életével nem tagadja meg: teljes joggal tagja ennek az egyháznak. A szívek megítélése Isten dolga, aki egyedül ismeri az övéit.") Ε részletekhez nem kell kommentár. Igazolva látjuk velük fentebbi ítéletünket: a dogmatikai mag alapjában közös a Réveil minden fázisában: az orthodoxia, — csakhogy a körülményekhez képest és az egyénekhez mérten más és más szempontok szerint m utatkozik. Ε dogmatika lényegét a Réveil híres „négy vagy öt igazsága" teszi. Visszatérve a keresztyénség pozitív igazságaihoz, az evangélium igazságához, tanítva a személyes megtérést, mint a hit előfeltételét, — dogmatikáját a következő főtételekre alapította: a Szentírás abszolút tekintélye, - Krisztus Istensége, - a Szentírás újjászülő ereje, — a váltság, kegyelem és megszentelődés. Dogmatikai formáiban többé-kevésbbé hű igyekszik maradni a reformáció formuláihoz. Ε dogmatikát három részre oszthatjuk: 1. közös alapját képezi, — oly alapját, mely e korban általánosan elismertetett és kétségbevonásának még a gondolata sem merült fel — a Szentírás tekintélye s ezzel együtt az Istenről alkotott fogalmak; 2. ütközőpontját alkotja a Mester személye: Jézus istensége és szerepe, melynél a világnézetbeli különbségek szabad folyást nyernek; következménye az anthropologia, az emberről való tan, tehát a praeexistentia, a kegyelem, a megszentelődés. — Gyakorlati síkba való kivetődése pedig az egyház élete, mely azonban már nem tartozik a dogmatikai tárgyalás keretébe. Ε három rész tárgyalásánál szem előtt kell tartanunk mindenekelőtt: a) miféle előzmények hozták létre a különböző dogmatikai igazságok formulázását; tehát vizsgálni kell negatíve a Compagnie, positive a „methodismus" álláspontját; b) milyen dogmatikai formában jelentkezik az eszme a Réveil kebelében — számot vetve az individuális formulázás esetleges különbségeivel is; c) milyen helyet foglal el a dogmafejlődés történetében különösen Calvin Instítutíójának, mint vélt ispirálójának alapján; mi a maradandó, positiv eredménye e dogmatikának úgy a Réveilben, mint a Réveilen kívül. „Általánosságban a Réveil minden töredéke elismerte a Szentírás feltétlen tekintélyét, de az inspiráció tanát különbözőképpen ') Eglise évangélique á Genéve, 1855. p. 10.