Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

Tankó Bélától: Leibniz

Leibniz. 9 ] désnek, hogy Isten létele bizonyítható, sőt hogy a legbiztosabban bizonyítható, s hogy e bizonyítás nélkül istenben való hitünk csonka és befejezetlen. Azért fordít akkora gondot a használatos bizonyítási módok érvelési erejének fokozására, amit a kozmosz oly felfogása, minőt a monasz elmélettel adott, jelentékenyen megkönnyített, mert a világ összhangja és teleologikus rendezettsége csakugyan a legevidensebben és sürgetőbben utalt a teremtő szellem szükségképpi gondolatára — ha akár Leibniznak is sikerülhetne a gondolatból a léthez eljutni. Azonban a kijelentett vallásoknak vannak oly „igazságai" is, melyek az észszel ellenkezni látszanak. Leibniz ezek számára is tud az ész világába belekapcsoló magyarázatot találni. Észellenesek nem lehetnek, de lehetnek észfölöttiek; közből állnak az örök igazságok metafizikai vagy logikai, vagy ész igazságok - és a csupán tapasztalati igazságok közt; ezekkel közös bennük az, hogy tapasztalati alapjuk van; oly tényeket fejeznek ki, melyek egyszerűen vannak, de miért és hogyan vannak, nem tudjuk. És pedig azért nem, mert az oki hálózaton kivül vannak, s ez azért lehet, inert a kauzalitás törvénye nem metafizikai szükségességgel érvényesül, hanem csak az isten erkölcsi akaratától függ, tehát esetről esetre fölfüggesztheti; természetesen mindig amaz erkölcsi akarat gyorsabb és rövidebb úton való megvalósítása érdekében, tehát a kegyelem országa érdekében, melynek a természeti világrend eszközéül van teremtve. Így igazolja Leibniz a csodát nyilvánvalóan logikai előzményei teljes feladásával. Mert hiszen a monaszok absolut determináltsága éppen olyan lehetetlenné teszi az ok és okozati összefüggés megtörését, mint ahogy az isteni akarat bölcsessége és kegyelmes jósága számára lehetetlenné teszi aina kapcsolat megtörését az a metafizikai kényszerűség, mely a véges lények életsorsát éppen a kauzalitás elvével igazgattatja. A supranaturalizmus e kétes biztosságu hídján menti át Leibniz a racionális igazságok közé a kijelentésre hivatkozó egyházi tan összes dogmáit, a csodás elemeket, bár követeli e csodákat közlő okmányok hitelre méltóságának igazolását, amit Lessing fog majd felejthetetlen és végleges győzelemre vinni. Ε supranaturalizmus Leibniz gondolatrendszerében kibékithetetlenül áll ama miszticizmussal, melyet a vallás lélektani alkotó eleme gyanánt felismert s érvényesített; nem is törekedett kibékítésükre, talán mert személyes életében a vallás kedélyi, érzelmi, nem értelmi jelleme megnyerte a maga érvényesülését, A racionalizmus átvette tőle ezt az egyezhetetlen örökséget s minthogy a misztikával nem tudott mit csinálni, kétszeresen örvendett a természetfölöttiség gondolatának, mert amennyire egyáltalában érzéke maradt a vallás lélektani valósága iránt, az igazi vallásos magot ösztönszerűen e supranaturalis régióba helyezte át; a supranaturalizmus, vallásos jelentőségét tekintve, az az álpótlék, melyet a racionalizmus az igazi vallásos élmény helyébe tesz, de egyszer-