Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Kiss Jenőtől: Az antihellenistikus apológia az őskeresztyén egyházban Quadratus-tól Lactantiusig

w ]ßO ^iss J

e

nö. igazi boldogság nem földi gazdagságban áll, hanem az Isten ismeretében (Paed. III. 6). A Logos hasonlatos a kormányoshoz, aki közben a szél ellen is kormányozza a hajót; ha néha új utakat választ is a Paedagogus, célhoz vezeti hiveit

1 (Paed. I. 7), A dorgólás a chirurgia operációnak egy neme, a lélek szenvedélyei számára

2, a figyelmeztetés a diätai előirásnak a lélek betegségei számára (I. 8). Mind a kettő a lélek egészségét igyekszik megszerezni

3 (ib). Isten minden eszközt megpróbál, hogy az embert megmenthesse (I. 10). amint a tükör nem hibás azért, mert némely embernél visszataszító arcot mutat, amint az orvos nem hibás azért, mert a betegnek nyiltan megmondja betégségét, úgy a Logosí sem lehet hibásnak tartani, és elhagyni azért, mert bűnös embernek megmutatja vétkeit, és meggyógyítása céljából néha erősebb eszközökhöz nyul (Paed.- I. 9). Origenes. Ellenfele Celsus kigyó sima természetű, hajlékony változó felfogású; a legellentétesebb véleményeket is magáévá teszi, ha velük a keresztyénségnek árthat; majd éklektikusnak, majd Epikur tanítványának tűnik fel, aki egyszer azt állítja, hogy egyáltalában nem lehet szó az istenségről, másszor meg, hogy az istenség kellő imádására, még a keresztyének eljárása sem elegendő. Vele szemben Orig. általánosságban hangsúlyozza, hogy gúnnyal és tréfával nem lehet vitás kérdéseket eldönteni (Contra Celsum I. 3. 1). Az sem méltányos, hogy Celsus a zsidók és görögök vádjainak hitelt ád, a pogány mytkozok felett azonban nem gyakorol kritikát (I. 3, 4; 3, 6; IV. 2, 8; V. 5, 2-7), hogy az irást csak akkor idézi, ha az felfogásával megegyezik, s azt úgy magyarázza, amint érdeke kivánja, ezért joggal mondja Origenes: egyet a kettő közül; vagy mindent tagadjon Celsus ami az Írásban van, és akkor ne bizonyítson vele a keresztyének ellen, vagy pedig minden tekintetben fogadja el, akkor is, amikor az a pogány felfogás helytelenségét mutatja ki (II. 6, 2.) Olyan ember ő, aki bűnül rójja fel a keresztyéneknek, hogy a legfőbb Istennek hisznek, és mégis azt követeli, hogy neki higyjenek (IV. 9, 8). Ugy látszik, hogy csak azért gúnyolódik folyton, mert alapos okoknak hijával van (VI. 8, 3). Celsus azzal kezdi polémiáját a keresztyének Isten hite ellen, hogy az nem is eredeti, hanem a zsidóktól eltulajdonított, akiknek tudatlansága és erkölcstelensége köztudomású. Sem a zsidó nép sem annak kiváló emberei a próféták nem érdemelnek különös figyelmet. Egyyptomhól megszökött rabszolgák, akik azt gondolják hogy Isten jobban szereti őket, mint más népet (IV. 4, 1, V. 6, 10). Tudatlanságuk folytán jutottak különféle tévelygésekbe (I. 7, 1). A világnak egy félreeső helyén, Palesz-