Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Kiss Jenőtől: Az antihellenistikus apológia az őskeresztyén egyházban Quadratus-tól Lactantiusig

Az antihellenistikus apologia az őskeresztyén egyházban. 13 tinában letelepedvén, mindenféle Ízléstelen meséket gondoltak ki (IV. 4, 6), például, hogy Isten saját kezével alkotott embert, hogy lelket lehelt bele, hogy az asszonyt oldalából készítette (ib.). Sokat fecsegnek valami özönvízről, és egy nevetséges ládáról, amelybe mindenféle állat egybegyűjtetett (IV. 5, 1). Az okosabb emberek közülük nem maguk sem hiszik el e meséket, és szellemi értelmet igyekesznek bennük megállapítani (IV. 6, 1). Origenes Celsus ezen állításaira vonatkozólag egyszerűen jegyzi meg, hogy be is kellene azokat bizonyítani. A zsidók nem Egyyptomból származnak és nem szökött rabszolgák (III. 2, 1—4). Aki őket elfogulatlanul vizsgálja, az látni fogja, hogy egy nép sem érdemel nagyobb csodálatott, mint épen a zsidó nép, amely az emberiségre nézve, haszontalan játékról, szórakazásokról semmit sem tudott. Nem ismerte a harcijátékokat, színházakat, versenyfuttatásokat . . . Vallási dolgokra nézve azt tanította, hogy Istent nein lehet bezárni négy fal közé, hanem a magasban kell keresni. Hasznos tanításai voltak a lélek halhatatlanságáról, és a bekövetkező ítéletről (V. 6, 2). Elfogulatlanul szemlélve mindazt, azt kell mondanunk, hogy nem a maga erejéből jutott mindennek ismeretére, hanem Isten segítségével (III. 1, 2). Nélküle épúgy a bálvány imádásba sülyedt volna, mint bármely más nép (III. 1, 3). Egy hibája van csak e derék népnek, amely miatt a keresztyének nem azonosíthatják vele magukat, hogy a Jézus Krisztusban nem hisz (II. 1, 5), és mivel a keresztyének hisznek a próféták által megígért Messiásban, ők az igaz Izrael (I. 11, 1; VI. 3, 8). Ezért vannak feljogosítva arra, hogy az ószövetségi könyvekre is hivatkozhassanak; amennyiben azok Jézusra vonatkoznak, annyiban az ő saját könyveik. (Uj gondolat az irás apológiájánál!) Hiába igyekszik Celsus e könyveket és azok szerzőit a prófétákat rágalmazni, a részletekre is kiterjedő összehasonlítás épen az ellenkezőt mutatja (I. 3, 5). A próféták Isten lelkétől illetett emberek voltak, akik szent életükkel bizonyítják ezt (VII. 1, 7). Ha Ceisus a görögöknél is akar próféciáról tudni, úgy ez megint csak arra mutat, hogy nincs tisztában a prófécia mibenlétével mert Apolló jövendőmondói csak az emberi kíváncsiságot elégítették ki és nein az emberiség javát szolgálták (VII. 16; VII. 2, 1—2), amire pedig az igaz próféciának törekedni kell (VII. 1, 6). A pogány oraculumok nem tudták a népet visszatartani az istentelenségtől, míg a próféták igen (ib.). A zsidóknál léptek fel hamis próféták is, de állandó hitelre nem találtak, annak jeléül, hogy az igaz próféták Isten követei voltak. III. 1, 2: I. 10, 9; III. 1, 3). Maró gúnnyal fordult Celsus az apostolok ellen is, Tiz vagy tizenegy gonosztevő mondja — részint hajós, részint vámszedő, a világ legerkölcstelenebb emberei gyűlt Jézus kövé és futó t vele egyik helyről a másikra (I. 13, 1) . . . sokat csacsagnak a tanítványok, az élet. fájáról, a test feltámadásáról, valószínűleg azért, mert mesterüket a keresztre feszítették, és mert foglalkozására nézve ács volt.