Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)
Kiss Jenőtől: Az antihellenistikus apológia az őskeresztyén egyházban Quadratus-tól Lactantiusig
Az antihellenistikus apologia az őskeresztyén egyházban. 15] ják Istent megismerni; ezért jutnak nevetséges képzetekre. A barbárok az elemeket és teremtett dolgokat imádják Isten helyett. Szobrokat készítenek, amelyeket templomokba zárnak, s azután imádnak, nagy gonddal őriznek, hogy a tolvajok el ne lopják (III. 2). Egyikük sem látja be, hogy az, aki őriz, nagyobb, mint amit őriz, aki teremt, nagyobb, mint ami teremtetett (III. 2, X. 6).. Emellett isteneikről olyan erkölcstelen meséik vannak, hogy az emberek az ő példájukon bátorodtak fel a házasságtörésre, rablásra, és minden gonosz dolog elkövetésére (VIII. 6, IX. 18). Még a filozófusok felfogása is helytelen, mert az elemek, amelyeket istennek tartanak szintén nem isteni természetűek, hanem az ember szolgálatára teremtett dolgok. (IV—VI). Justinus. Igyekszik kimutatni, hogy a keresztyén az igaz Isten hivei 1. A pogányok, Isten lényegét sértik, a bálványok imádása által. (I. 9, 20). Ezt nemcsak a keresztyének állítják, hanem a felvilágosult görög bölcsek is (I. 59). Isten név nélküli, mert ha neve volna, ezt egy nálánál idősebb adta volna neki, s ez lehetetlen; atya, teremtő, Isten mindezek nem nevek, hanem jelzők, amelyekkel őt megszólítjuk 2 (II. 6). Áldozatok helyett imádsággal és hálaadással kell őt imádnunk (I. 13), amint azt a Logos-tól tudjuk, és csak ő általa tudhatjuk, mert önmagunktól a pogányokéhoz hasonló téves eredményre, képzetekre juthatnánk csak 3 (I. 23, 13, 14). A Logos már a próféták által, sőt részben a görög filozófusok által is kijelentette magát, és Jézusban testté lett (I. 54, II. 6), aki épen ezért nem közönséges ember, aki talán büvészettel hajtotta volna végre csodáit 4 (I. 30), vagy sophista; (I. 14) hogy erről meggyőződjünk, csak tanításait kell szemügyre vennünk (I. 14); Istennek emberré levését épen a görögök nem tarthatják valami lehetetlen dolognak, akik olyan sok félét beszélnek az ő isteneik emberré levéséről, (I. 21, 24). annyival inkább nem, mert a Logos testet öltése nem olyan hiábavalóságért történt, mint a görög isteneké, hanem azért, hogy az emberiséget megjobbítsa (II. 6), megmentse, és a démonokat eliizze (II. 6), mert Isten lényegéhez tartozik, hogy az emberiséggel törődjék. Isten megismerése az ember megjavulását és így megmentését vonja maga után. Ha Isten annyira becsüli az embert, hogy a Logost küldte el hozzá, úgy ebből következik, hogy az ember a legfőbb teremtmény, akinek minden más alá van rendelve, az egész világ az ő kedvért teremtetett 5 (II. 4), szabad akarattal van felruházva, amint az Plátó is elismeri (1.43,44,11.7).
