Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Kiss Jenőtől: Az antihellenistikus apológia az őskeresztyén egyházban Quadratus-tól Lactantiusig

150 Kiss Jenő. imádkozó lélekkel kell Istent keresni, hogy az kijelentse magát a kutató emberi lélek előtt. Figyelmet érdemel ez irányú apologetikai eljárásuknak az a sajátsága is, hogy nem nagy általánosságban igyekeznek a keresztyén vallás, az Istenben való hit mibenlétét tárgyalni, hanem in concreto, nagy gondot fordítván arra, hogy a specifikus keresztyén eszméket, és azok közvetőit, a prófétákat, apostolokat, különösen pedig a Jézusban emberré lett Logos mibenlétét apologetikailag megvédjék, de itt is általános meggyőződésüknek megfelelően nem azért hogy a pogányságot meggyőzzék felfogásuk helyességéről — meggyőző érvek nem találhatók elméleti téren, — mint inkább, hogy saját híveiket erősítsék, a kétkedőket az elbukástól megóvják. A keresztyén vallás a gyakorlati életben mutatja meg elméleti igazságát, és ennek meglátása nem annyira a főnek, mint inkább a szívnek a dolga. A tiszta erkölcsös élet után való vágyódás fogja az embereket a keresztyénségre figyelmessé, a megtérésre hajlandóvá tenni. Qiiadratus. Eusebiusnak a már említett idézetéből (E.T. IV. 3) gyaníthatjuk Quadratus apológiájának főtartalmát. Munkájából való idézet képen írja Eusebius: A mi Üdvözítőnknek csodái állandó jellennek örvendtek, mert igazak voltak

1. A meggyógyítottakat, halottaikból feltámadtaKat nem csak akkor látták, amikor meggyógyultak és feltámadtak, hanem azután is, és nem csak amig az Üdvözítő a földön tartózkodott, hanem eltávozása után is jó ideig életben voltak, úgy hogy közülük néhány még az mű korunkban is élnek (... zlc, tou; ^siépoug Xpóvous, Eus. E. T. IV. 3. Quadratus tehát a botránkozás kövét nagy éleslátással fedezi fel Jézus személyében, és ezért legfontosabb feladatnak tartja, hogy úgy beszéljen Jézusról, hogy a megütközést lehetetlenné tegye; és e tekintetben ő szerencsésebb helyzetben volt minden későbbi apologetánál, mert az úgy sem kényszerítő jellegű elméleti bizonyítékok helyett gyakorlatiakra tud hivathozni. Utal Jézus csodáinak élő tanúira; magát is úgy állítja oda, mint aki még látta az Üdvözítő valóságos csodáit („ápyaio? ávrjp"). Erre a bizonyítékra a pogányoknak nincs mit válaszolniok. Aristides. Az Írásnak az Istenre vonatkozó nyilatkozatait használja fel, hogy primitiv vallás összehasonlítás formájában a többi vallások Isten fogalmával egybevesse. Az Írásból ismert Isten figyelmes szemlélettel a természetben is megtalálható: miután megvizsgálta az eget és földet és tengert és napot . . . elcsodálkozott a világ ékességén, de belátta hogy ez a világ, és minden, ami benne van, más ereje által jön mozgásba, aki nem lehet más, mint Isten, (xai Siaxpaxoűvta dvxi freóv; I. 1, 2). A többi vallások képviselői (zsidók, barbárok, görögök) távolállnak ezen egyedül helyes felfogástól, mivel a zsidók kivételével — akiknek mást kell hibául felróni — önerejükből akar-