Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája
Jakab apostol theologiája és ethikája. 33 vonatkozások közül érdekes a Num 11 2 9-ből kölcsönzött ama gondolat, melyet megvilágítás czéljából bővített (4 ν 6.), illetőleg olvasóinak értelmi felfogásához mérten alkalmasint Ésa 63 8l 4-re is tekintettel körülírt. Itt ugyanis az ó>zövetségi kijelentés tekintélyét védelmezvén, anthropopathikus kifejezéssel azt^ kérdezi, hogy vájjon pusztán üres szólam-e az, amikor az írás szerint a bennünk lakozó Lélek irigyen kívánja azt. hogy mi, az Isten elidegeníthetetlen tulajdonai maradjunk? Sőt ellenkezőleg; ennek a régi mondásnak mélységes tartalmú jelentése van. tudniillik azt nyilatkoztatja ki az írás, hogy Isten minket, akik mára Krisztusban megvalósult lelki ország polgárai vagyunk, tulajdonaiúl kíván megőrizni a világ ostromai ellen. Éppen ezért a világ útjáról megtért lelkeknek Isten az addiglan tanúsított kegyelménél még nagyobbat ád, ginért őket magához emeli és örök dicsőségben részelteti, az Ο iránta bebizonyított odaadó készség irgalomból való megjutalmazása gyanánt. A Péld 10 l 2-re emlékeztető mondatban (δ 2 0) meg a tryülekezet lelki békességére irányuló törekvés fokozását ós így a kegyesség gyakorlati értékét hangoztatja, amikor a tévelygés útjáról megtérített lélek iránt tanúsított szeretet jelentőségét magyarázza meg egyszerű keresetlen szavakkal. Itt szintén még más ószövetségi íráshely is lebegett előtte, nevezetesen. Zsolt 51 , ahol a királyi lantos a saját megtéréséért vigadozó leiekkel esedezik Urához kegyelemért hogy ő, mint immáron megbékélt halandó ember, hadd tanítsa a bűnösöket az Úr útaira, hogy a vétkezők megtérjenek az Úrhoz. Megkapó ószövetségi példával igazolja a hitbuzgó könyörgésnek Istentől való meghallgatását (5, f i. , 7.). midőn útal az Ilyés próféta imádságának áldásos voltára (1 Kir 17 és 18). íme ez a hozzánk mindenben hasonló ember, lívftgion ο»- ομοίο.ιαίϊής ήμιν, az ő hiterős imádkozásával hatalmas eredményeket ért el, mert minden gyarlósága mellett is igaz volt Isten előtt; éppen fey a hívő keresztyénre nézve sincs semmi akadály abban a tekintetben, hogy buzgóságos könyörgésével bizodalmasan járuljon Isten színe elé. Az egymásért való kölcsönös imádkozásnak ily feltétel alatt csodás hatása van: eloszlatja a testi szenvedéseket, meggyógyítja a lelki betegeket. Ezzel az ószövetségi bizonyságra való hivatkozással meg van erősítve az a tény, hogy az Isten előtt kedves könyörgésnek lényege és áldása mindenha ugyanaz volt és ugyanaz marad. Szintén az ószövetségi kijelentés alapján világítja meg a világ szerint gazdagok állapotát (l 9_ n). A prófétai ige {Esa 40 6. 7. v. ö. Zsolt 103 lf t) szerint ugyanis minden ember az elhervadó fűhöz és az elhulló virághoz hasonló, ami a gazdag Theol. Szaklap Xlll. évf, 3
