Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája
Jakab apostol theologiája és ethikája. 195 húzódozik az Isten igéje hirdetésének hallgatásától és mégis lépten-nyomon bírálgatja megróvja a mások tetteit, az sok kellemetlenséget és bajt idéz elő a gyülekezetben. Viszont bármily jellegű tanácskozásban, valamint a társaságos életben józan belátásról, hivatásos diplomatát jellemző önmérséklésről, fegyelmezettségről tesz bizonyságot az, aki csakis a maga idejében és a kellő helyen szól, mint ahogy okos és belátó emberhez illik. Hasonlatos értelemben kell érvényesülni amaz intésnek, hogy az ember késedelmes legyen a haragra, mert — mint az apostol hozzáfűzi — a harag az Isten igazságát nem munkálja (20. v.). Gyarló voltunknál és vérmérsékletünknél fogva ugyanis a rajtunk ejtett sérelem vagy jogtalanság miatt hirtelen haragra lobbanunk és nyomban készek volnánk a megtorlásra, kiki a maga módja szerint, A harag azonban rossz tanácsadó és ezért kell vele késedelmezni, hátha végképpen le is csilapúl magától a felbőszült indulat. De, ha a hazugság, a bűn és a sátáni űzelem. amely álnokúl a becsületünk, igazságunk, lételünk ellen tör, nyilvánvalóvá válik és mi az ügyünknek önzetlensége, jellemünk feddhetetlensége, győzedelmünk bizonyossága felől meg vagyunk győződve: akkor igenis méltán helye és oka van a haragnak, amely az igazság nevében büntetést kíván. Ily esetekben a jakabi tétel kiegészítéséül szem előtt tartandó Pál apostol eme mondása: Am haragudjatok, de ne vétkezzetek; a nap le ne menjen a ti haragotokon (Eféz 4 2 6). Ismétlésekbe esném, ha felsorolnám mindazokat a kötelességeket, amelyeket részint a hamartiologiai, részint az aretologiai elemzések rendén már érintettem. Hiszen Jakabnak minden mondása, minden intelme, óvása, tilalma, parancsa és útalása voltaképpen megannyi kötelességet hárít a keresztyén emberre Záradékul tehát még csak azt a korunkban is aktuális programmtextust újítom fel, amelyet ő levelének szintén a záradókában kiált a keresztyén egyház minden öntudatos tagjához: „Atyámfiai, hogyha közöttetek valaki eltévelyedik az igazságtól és megtéríti őt valaki, tudjátok meg, hogy aki bűnöst térít meg a tévelygése útjáról, az annak lelkét fogja megmenteni a haláltól és bűnök sokaságát fogja befedezni" (5 1 9. 2 0). Ezzel a kijelentéssel Jakab az emberi lélek értékének erkölcsi alapgondolatát és a keresztyén szeretet boldogító munkáját hangsúlyozza, amely gondolat és munka kiváltképpen az evangéliomi missió terén és révén valósítható és valósítandó meg. A keresztyén ember ugyanis még nem tölti be a hivatását azzal, ha csupán a saját maga lelki békességéről és boldogságáról gondoskodik, avagy azon kívül még adakozik, imádkozik, buzgólkodik; mindez többékevésbbó az önzés leplezéséül is tekinthető. Néki ki kell lépni az egyéni hitélet elszigeteltségéből és a keresztyéni 13*
