Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Szelényi Ödöntől: A magyarországi ev. középiskolák tantervének történetéhez (1805-1886.)
A magyarországi ev. középiskolák tantervének történetéhez. 139 felfogja és azoknak a közönséges életben való felhasználását megtanulja. A polgári iskolák czélja : egészséges, értelmes jó erkölcsű szorgalmas, és a polgári foglalkozások és hivatalok ismereteivel ellátott embereket képezni. Közülök azok, akik a paedagogia s katechetikával megismerkedtek, az elemi iskolaitanítók kötelességeire oktathatók. Azok pedig, akik a tudomány szélesebb mezeit akarnák bejárni, a latin iskolákra készítendők elő. A polgári iskola első két osztályában ugyanazok a tantárgyak, mint a falusi iskolákban, mégis azzal a különbséggel, hogy külön tanító állván mindegyik osztály élén, a megszabott tananyagot terjedelmesebben taníthatja. Ε két osztályhoz a többi tudományok elsajátítása végett még két osztály csatlakozik 2—2 éves tanfolyammal. A 111-dik osztály tárgyai, melyek már lényegesen különböznek a falusi iskolákfelsőbb osztályától, a következők: 1. Abstract fogalmak gyakorlása pl. mi az igaz, a valószínű, az erény stb. 2. Hittan. 3. Értelmes és hangsúlyos olvasás. 4. Szépírás, helyes és gyorsírás. 5. Fogalmazási gyakorlatok. 6. Fejszámolás, pénznemek, súlyok, mértékek ismerete. Törtek. Hármas szabály, 7. Természetrajz és embertan. 8. Műipartan. 9. Altalános és hazai földrajz. 10. Német és magyar nyelvtan. 11. A latin nyelv elemei. Ez osztályból azok, akik tudományos képzésre vágynak, a latin iskolába távoznak, azok pedig, a kik a szorosan vett polgári élet feladataira készülnek, fellépnek a IV-dik osztályba. Ennek tárgyai: 1. Hit- és erkölcstan, a szentírás sok helyének és hymnusának magyarázatával. 2. Helyes-, gyors- és szépírási gyakorlatok. 3. Levélírás és közéleti fogalmazványok. 4. fejszámolás folytatva, társasszabály, lánczszabály stb. 5. Természetrajz. 6. Műipartan, különös tekintettel a természet productumainak mivelésére, kikészítésére és alkalmazására. 7. Egyetemes történelem. 8. Magyarország története népszerű alkotmánytannal. 9. Népszerű physika. 10. Európa ós a többi világrész földrajza. 11. Ember- és lélektan a nevelés főbb elveivel, kapcsolatban. 12. Mértan és mechanika. 13. Latin grammatika. 14. Rajzolás. A felsőbb osztályok részére a következő tankönyveket ajánlja: Seiler Biblische Geschichte, vagy Rosenmüller Religions-Geschichte für Kinder. Dietrich: Unterweisung zur Glückseligkeit. Funke: Naturgeschichte und Technologie. Junker: Handbuch der Physik. Gaspari: Geographie I— II Cursus. Junker: Geometrie und Vieth: Mechanik. Dolz: Allg. Menschengeschichte für Bürgerschulen. Bröder : Lat. Grammatik. — Ezenkívül egy ásványgyűjtemény, mathematikai és physikai szereknek,az állatés növényországot ábrázoló képeknek, földrajzi mappák és mintarajzoknak a beszerzését mondja szükségesnek. A tannyelvre nézve következőleg intézkedik: Azokban a városokban, ahol