Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Dr. Szelényi Ödöntől: A magyarországi ev. középiskolák tantervének történetéhez (1805-1886.)

140 Dr. Szelényi Ödön. a magyar nyelv uralkodik, e nyelven tanítandó minden; ha itt németek is volnának, a technikai ós gazdasági elnevezé­sekben rájuk is tekintettel kell lenni. Oly helyeken, ahol előbbvaló a német nyelv, ez utóbbi a tanítás nyelve az elemi polgári iskolákban, de a vallástanban és technikai nevekben a magyarokra és tótokra is figyelemmel kell lenni. Végül azokban a városokban, melyek népe tót, műveltjei pedig németek, az elemi iskoláknak németeknek kell lenniük, de a tót nyelv alkalmazható a vallástanban és technikai szavak­ban. Mivel polgári iskolák csak oly városokban lesznek, melyben gymnasium vagy lyceum van, azért az első három osztály tanítóiul oly egyéneket lehetne alkalmazni, kik a negye­dik polgári osztályt és azután a lyceum paedagógiai cursusát, vagy az összes gymnasiális osztályok után a lyceum pae­dagógiai tanfolyamát elvégezték. Ezek az ifjak a paedagógia tanárának és az igazgató felügyelete mellett az illető osz­tályokat tanítják és ezen időre a convictusban élelmezést és 50—60 forint évi ösztöndijt kapjanak. Ε mellett előkelő családokban magánórákat vállalhatnának. Ez intézmény előnyét Sch. abban látja, hogy három új tanítót nyer az iskola nagyobb költség nélkül. A jelöltek fiatal, erőteljes emberek, akik ép a zsenge gyermekkor tanítására igen alkalmasak, mert jobban tudnak kedvet kelteni a gyermekekben, mint a mindennapi munkában már elfáradt paedagógusok. 3. Ily módon mintegy tanítóképző (seminárium) születik, mely a paedagógia tanárának és a rectornak a vezetése mellett nyilvános nevelőket képezhet. 4. Ha az ilyen nevelő a beléje helyezett bizalomnak nem felel meg, könnyen el lehet moz­dítani és mással helyettesíteni. A latin iskolákban oly növendékek nyernek képzést, akik az életben oly állásokat szándékoznak elfoglalni, melyek­nél a latin nyelv ismerete nélkülözhetetlen és akik itt meg­vetvén a szilárdabb tudományosság alapját a magasabb tudományok (philosophia, mathesis, jogtudomány, orvostudo­mány, theologia) alapos elsajátítására képesek lesznek. A tanulmány alapját a classikus nyelv és irodalom képezi : ezért viselik az iskolák a „latin iskolák" nevezetet. Ez iskolák öt osztályból állanak egy-egy éves tan­folyammal. Az első osztály a grammatika, melybe azon tanulók léphetnek, kik az elemi (polgári) iskola harmadik osztályát elvégezték. Tantárgyai: 1. Rendszeresebb hittan pl. Grässe: „Lehrbuch der Religion alapján." 2. Latin alaktan, mely már a 111. elemi osztályban szerzett ismereteket ki­egészíti, folytatja ós az egész alaktant befejezi, sőt már a szókötés szabályait is felemlíti. Kézikönyvül használhatják a német tanulók: Brőder,, kleine lat. Grammatik-ját, a magyarok pedig Márton: „Deák nyelv grammatikája" cz. művét. Ε

Next

/
Oldalképek
Tartalom