Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Mikulik Józseftől: A gömöri ág. hitv. ev. esperesség története 1520—1744. Közli Kovács Sándor

A göraöri ág. hitv. evang. esperesség története. 45 (Nachrichten II. kötet 477 1. 1789) és más író határozott állítását, mely szerint Gömörben is az úgynevezett „marasztalás" lett volna divatban, nem tudom, holott számos példa és az 1594 óta reánk maradt hiteles jegyzőkönyv bizonyítja, hogy a lelkész nálunk 3 havi felmondás kikötése mellett élethossziglan választatott, (lásd a Fried Cyprián-féle 16. cikkelyt!) sőt nem egy példát tudnék felhozni arra is, hogy a felmondás csakhamar elmozdításnak tekintetett, minek nyomós okok hiányában hely sem adatott. A lelkész kezelte az egyház jövedelmeit, felügyelt a tanítóra és iskolára, őrködött a közerkölcsiség ós vallásosság felett, felelősségre vonta és megbüntette azokat, a kik a hit jótéteményeit, az isten igéjét és a tíz parancsolatot kellő tiszteletben nem tartották, e mellett sem egyházi közgyűléshez (Convent) sem egyházi tanácshoz (Presbyterium) kötve nem volt; személye szent és sérthetetlen volt, de a fraternitás aztán meg is követelte tőle, hogy úgy a vallásosság mint az erkölcsiség tekintetében póldányképűl szolgáljon a híveknek ós könyörület nélkül megbüntette vagy kizárta kebeléből azt, ki vele ellenkezni mert, a szabályokat szó szerint meg nem tartotta vagy erkölcstelen életet élt. A lelkészek „képzettsége" maghatározva nem volt; ha az ifjú valamely tanítónál néhány évet eltöltött, a latin nyelvet elsajátította és a bölcsészetben és hittanban is annyi jártasságot szerzett, hogy az akkori vitakedvelő korban valamely tárgyról egy két óráig vitatkozni vagy egy beszédet kidolgozni és elmondani tudott, úntig elég volt arra, hogy felszenteltessék: de azért majdnem kivétel nélkül mind, és pedig rendszerint „gazdag pártfogók" pénzén, külföldi egyetemeken is képezte magát. Így Jolsva városa költségén kereste fel Fabriczi György 1579-ben a wittenbergi egyetemet. A felszentelés is rendszerint a külföldi (wittenbergi, bregai) egyetemeken történt, jóllehet az itteni esperes a superintendens minden jogával ólt és valószínű, hogy a Rimanovi-féle 52. cikk a lelkészek felszentelésére is vonatkozott, amennyiben arról másutt tüzetes intézkedést nem találunk. A lelkészek fizetése a régi maradt. Miután e korban nem létezett nálunk város vagy helység, melyben két különböző egyházra akadnánk, a lutheránus lelkész mindenütt a régesrégi „papitized" élvezetében volt, melyért úgy mint jogelőde „a róm. kath. plébános" bizonyos mérsékelt évi bért, úgynevezett pactátát, fizetett az esztergomi érseknek ós annak üresedése esetében a kincstárnak. Itt egy igen nevezetes körülményt kell kiemelnem. Ha tudniillik a tized szedésénél nehézség merült fel, az évi bér is az érseki kincstár kárára elmaradt; megtörtént aztán, hogy az ág. hitv. evang. lelkész ily nehézség esetében tartózkodás nélkül az esztergomi