Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Mikulik Józseftől: A gömöri ág. hitv. ev. esperesség története 1520—1744. Közli Kovács Sándor

44 Milíulik József. láttuk, visszahatást szült és a brézói lelkész 1596. jun. 15-én kelt levelében kimondta: „az uralkodási vágy vett erőt rajtatok!" (regnandi jam vos, non oves pascendi aut sacra administrandi cupido invaserat). Az esperes a lelkészek által évről-évre szótöbbséggel választatott; hivatalos hatalomköre ép oly kiterjedt, mint díszes volt; nemcsak közgyűlést összehívni, azt vezetni és a határozatokat végrehajtani állott tisztében, hanem azonkívül δ látogatta (vizsgálta) az egyházakat, beiktatta az új lelkészeket, képviselte az esperességet, elintézte a lelkészek közt, valamint a lelkész és hívei közt felmerült panaszokat, felügyelt az egyházakra és bíráskodott is a lelkészek és tanítók felett; és miután az esperes és közgyűlés hatásköre ez idétt szabatosan körvonalozva nem volt és végre is az esperes volt az, a ki a közgyűlés tárgyait kitűzte : nem csuda, ha e korszak elején sem találunk arra esetet, hogy a közgyűlés az esperes indítványát el nem fogadta volna ós annál kevésbé történhetett ez később, mikor az esperes már főpapi jogokat gyakorolt. Hogy ezentúl is a közgyűlésnek eljárásáról számot adott és a határozatokhoz szigorúan ragaszkodott: puszta forma volt, mert tény, hogy az esperesség tagjai t. i. az egyes lelkészek az esperestől függtek, ki őket jobb állomásokra ajánlotta, megtámadás esetében megvédte ós peres ügyeiket, különösen híveikkel szemben kedvezően elintézte. Innen magyarázom én azt, hogy az esperes véleménye soha — legalább nagy ritkán — ellenszenvre nem talált és csak is így történhetett, hogy azon fórfiú, aki elébb csak a közgyűlés elnöke és végrehajtó közege volt, csakhamar közgyűlési határozat nélkül is intézkedett. Az egyes lelkészek az esperességi közgyűlésen székkel és szavazattal bírtak; saját egyházuk belügyeit önállóan és függetlenül, de a fennálló szabályok értelmében intézték el; az esperesnek azonban minden tekintetben alá voltak vetve, kinek „felvételök" alkalmával 1594 óta esküvel is feltétlen engedelmességet fogadtak, ami igen igen emlékeztet a „szerzetesi fogadalmakra". Egyházában a lelkész a szó szoros értelmében „úr" volt, ki sem a pártfogótól, sem a hívektől nem függött, sőt még a „világi hatósággal" is rendelkezett. Tekintélyét és hatalmát nagyban emelte, hogy az esperesi hivatal felállításával az egyházközségek „papválasztási joga" is mindinkább háttérbe szorúlt és idővel az esperes adományozta — mintegy — a lelkészi hivatalokat, amennyiben csak az általa „ajánlott" egyén volt alkalmazható és csakhamar szokásba jött, hogy üresedés esetében az esperestől — vagy, ha jobban tetszik: az esperességtől kértek és nyertek alkalmas lelkészt. Kérdés mily időre alkalmazták az egyes lelkészeket? Honnan merítette Klein János