Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Mikulik Józseftől: A gömöri ág. hitv. ev. esperesség története 1520—1744. Közli Kovács Sándor

296 Miktilik József. és helyesebb felfogásnak engedett tért. Mintha a „brézói lelkész" 1596-ban írt levelét csak most kapta és szívlelte volna meg: lemondott az uralkodási vágyról és megszűnt „bástyákkal körülvett rend" lenni, mely szerzetesi engedelmességet kíván tagjaitól és „átokkal" sújtja azokat, akik meg nem tartják mit számukra nagy büszkén előírt. Hovátovább kevésbbé ragaszkodott kiváltságához, mely szerint a hitmagyarázás joga kizárólag őt illeti ós mindinkább elejtette azt a nézetét, hogy csupán az ág. hitvallásban van üdvösség és más hitvallással is jobban jobban fért meg. Látta, hogy ezer bajba sodorta a megvetés és gyűlölet, melyet a róm. kath. és helvét hit iránt tanúsított és ezentúl békésebb lett. így pl. 1689 május 10-én Csetneken ugyancsak rátámadt Krizsán Márton veszverési lelkészre, a miért a barátokat parázna embereknek nevezte („monachos moechos apellitando", Szentkereszti 44 1.). Látta, hogy az erőszak, a világi hatalom kétélű fegyver, mely nem ritkán azt sebzi meg, aki vele más ellen tör és ezentúl nem a világi hatalmat és a nyers erőt, hanem a tanítást kezdte fegyverének tekinteni; látta, hogy nem a lelkész, hanem a hívek többsége tartja fenn az egyházat és nehezen bár, de mégis csak eltűrte, hogy a világi ember is belószólhasson az egyház ügyeibe. Az esperességi gyűlés nevezetes átalakulás felé haladt. Míg a korszak elején csupán ós kizárólag a lelkész bírt székkel és szavazattal, addig a 18-ik század beköszöntésekor már a világi ember tanácsát is gyakran kérték ki, pl. az 1700 évi egyházlátogatás már a világiak kívánságára rendeltetett el, sőt megtörtént, hogy egyes jelesebb tanítók is, egyelőre szavazatjog nélkül, a tanácskozmányokban részt vettek. Említésre méltó e helyütt az is, hogy az esperes fontosabb ügyek tárgyalásához rendszerint a megye vagy legalább néhány befolyásos egyén beleegyezését kérte; az egyház tehát megszűnt állam lenni az államban és az esperesi hatalom alkotmányos mederbe szorult, miután a régi hiarchikus iránytól mindinkább eltért. A 17-ik század végén már nagy szerepet játszik az egyházfi ós a pártfogó az egyes egyházakban, egy egy tekintélyes világi férfiú pedig az esperessógben. Az egyházfi eredetileg a „helybeli lelkész" szolgája volt, később az egyházi és papi jövedelmek kezelője ós e korszakban már a hívek képviselőjének tekintettek. így pl. 1694 június 10-én Csetneken a tanítók és lelkészek magaviseletéről és a hívek hangulatáról az egyházflakat kérdezték ki (Szentkereszti 81 1.). A változás észrevétlenül történt ós az esperesség szervezete még a régi maradt; de a világi elem befolyása nőttön nőtt és jóllehet a lelkész e befolyást még el nem ismerte, a korszak végén már előkészítve és egyengetve találjuk az útat a demokratikus (presbyterialis) rendszer felé.