Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
Szlávik Mátyás dr.-tól: Lutheri és kálvini vallásosság
! 298 D r . Szlávik Mátyás. köv.) Itt, mint amott ugyanaz az alaphangulat: „Geh aus, mein Herz, und suche Freud in dieser lieben Sommerzeit, an deines Gottes Gaben" — mint méltán énekli meg Gerhardt Ρ. ezt a luth. természetörömöt egyik ismertebb egyházi énekében. „Weltbejahung" és nem „Weltverneinung" a lutheránusság minden izéban. Ép azért a természet az isteni szentség előcsarnoka és vágyat ébreszt az isten után. De e nemesebb természetöröm mellett a nyersebb sem hiányzik. „Ha a mi istenünk nagy csukákat teremts jó bort ád, akkor hát ehetem is és ihatom." Ez néha túlzásra is vezetett, mint p. o. Mathesius esketési beszédjében a hosszú konyhai étlap. Ezt Luther is így fejezte ki: tetszik nekem a jó és tiszta házi étel, a mit Mathesius gyakrabban is hangsúlyozott. Summa summarum: „mi természettől fogva kedélyesebbek és társasabbak vagyunk más nemzeteknél", mondják az „Asztali beszédek." S maga Luther: „az örömöket kerülni és el nem fogadni, ha azokat isten adja, kárhozatos bűn." Teljes ellentéte ez a felfogás annak a kálvini-pietista felfogásnak, a mely tiltja az ú. n. adiaforákat. S itt meg nem felejtkezhetünk arról az aranyos humorról sem, mely annyira sajátja Luthernek s mely nélkül el sem képzelhetjük. Példákúl összes műveit kellene kiírnunk. „Nem vagyunk mi újrakeresztelők és savanyú fazekak" prédikálja Mathesius az új házasoknak és „Mein Herz geht in Sprüngen und kann nicht traurig sein" hangzik Gerhardt hárfája. b) Nem csuda, ha ez a kedves érzékies vallásosság az énekhun is; utalt kifejezésre. S ez is egyik fejezet, a hol a luth. vallásosság messze fölötte áll a kálvininak. Olvassuk csak meg a luth. egyházi énekek első Wackernagel-íéXe gyűjteményét (1841) s azonnal megértjük a két vallásosság közötti különbséget. A lutheri egyházi költészet. — Luther gyöngyeitől el is tekintve — kedvesebb, tartalmasabb, dallamosabb, kópzeletdúsabb és szívélyesebb, egy szóval szebb a reformátusnál. Az egyetlen kivétel Zwick gyermekdalai, de ez a konstanci férfi különben is közel állott a lutheránussághoz. A kálvinisták évszázadokon át nem hagyták el a zsoltáros parafrázist. A hugenotta zsoltáros két évszázadon át dívott a német ref. egyházakban, a melylyel szemben elsőrangú luth. csillag a két Hermann, Nicolai, Gerhardt stb. — mind elsőrangú luth. énekköltők telve valódi luth. bensőséggel, örömmel és türelemmel, a kiknek semmi igaz emberi vonás sem idegen, a kik mellé ref. részéről csak Neander, az ev. Tedeum szerzője és Tersteegen helyezhető. De ez utóbbi nem volt igazi kálvinista, sem egyházi, sem dogmatikai tekintetben, sem lyrai érzését illetőleg. Ehez sokkal finomabb érzéke van a természet nyelvezete és nagy hasonlatkincsei
