Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
Szlávik Mátyás dr.-tól: Lutheri és kálvini vallásosság
294 Dr. Szlávik Mátyás. IV. a) A lutheránusság passzív, szenvedő jellegű. A lázadás Luther szerint a legnagyobb baj a földön. A lutheri egyház a körülményekhez alkalmazkodott s jogait, mint keresztyén felsősőgnek, az államnak engedte át. Azt mondta Luther: „Ilyen világi dolgokban nagyon gyermekies („kindisch") vagyok", s az a világiakban való gyámoltalansága jellemző sajátsága a lutherizmusnak. A kálvinizmus ellenben szabad akar lenni s még inkább ura akar lenni az államnak. Mert „az Úr királya a királyoknak" s „ne féljünk a rendőri hatalomtól, a bíbortól s a koronáktól, — itt miénk a nagyobb hatalom". Itt is az ószövetség a tükörkép s a büntető jogot a bibliából kell merítenünk. Annak háttere I. Károly vérpadja (és Cromvell forradalma). b) De a politika „megrontja a karaktert." A kálvinizmus kigyóokosságából igen gyakran hiányzik a galamb szelídsége. Észlelhetjük azt úgy Zwinglinól, mint Kálvinnál. A zwingliánusok Bugenhagen zsoltárosában ós Luther templomi postillájában befeketítették Zwingli úrvacsora tanát s Kálvin egyháza, gyakrabban álnevek alá rejtőzött, (amit Melanchton gyakrabban is, Luther ellenben sohasem művelt), sokszor görbe utakon is tudott csúszniésboldogulni. Gondoljunk csak János Zsigmond brandenburgi-porosz uralmának az újabb időkig terjedő uniói törekvéseire, amelyekről Uhlhornnál nem épen épületes dolgokat olvashatunk. S aztán azt is tudjuk, hogy az egyháztörténelem kriptokálvinizmust igen, de kriptolutherizmust nem ismer. (Nincs is hát semmi történeti alapja nálunk sem az u. n. „lutheránus kétszinűségnek"). A lutheri polemika gyakran esetlen, sőt goromba, de mindig nyílt, a kálvinistáké ellenben külsőleg előkelő, de néha nagyon is finom. Van valami a kálvinizmusban az ő francia eredetéből, a melylyel szemben Luther azt mondotta, hogy „a Szentlélek nem csúszik, hanem nyilván az égből száll alá" s csak „a kigyók csúsznak, de a galambok repülnek". c) Az állami ós politikaihoz tartozik a katonai. Hilty kálvini felfogása szerint is „van a keresztyénségnek (főleg a katholikusnak) valami katonai jellege". „Az Isten számára meghódítani a világot", — ez a kálvinista csatadal, (s „Erős várunk nékünk az Isten" — ez a lutheri egyház diadaléneke). Jelzi ezt a gondolatot a Institutio 1550. kiadásának címképe is. Még Genfnek katonai operációján is tervezgetett Kálvin, ami egy Luthernél merő lehetetlenség. Helyesli ugyan ő is a háborút, de csakis annak védelmi alakját s a leghatározottabban elitéli a támadást. Ez a pozitívum nem hiányzik ugyan egészen Kálvinnál, de nem lép annyira előtérbe, ^mint Luthernél. „Az istenteleneknek a föld közepéig való leigázása",
