Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Szlávik Mátyás dr.-tól: Lutheri és kálvini vallásosság

Lutheri és kálvini vallásosság. 289 a) A predestináció. Köztudomású, hogy nemcsak Kálvin, hanem Luther is predestinaciánus módon gondolkozott. De a kót reformátor gondolkozásában más ós más a felfogás. Míg Luthernél a predestináció az absolut üdvbizonyosságnak vallási kifejezése, úgyszólván a sola gratia segédvonala, addig Kálvinnál az az δ vallásosságának kezdő-, köz- ós végpontja egyaránt. S ennek így kellett lennie, mert egyszerű folyománya ez az ő souverain isten fogalmának. Egyedül „az isteni majestás" dönti el, hogy ki üdvözül s ki nem. A lutheránusság viszont mindig arra utalt, hogy a predestináció fogalmát csakis a Krisztus keresztjére való tekintettel kell felfognunk s csak erős vigasznak, az isteni hűség kifejezésének tekintenünk. A kálvini predestináció elmélete felségesen rideg, mint a Genfet körülövező jéghegyek, (vagy nálunk télen a lomniczi csúcs). A lutheránus polemika tehát, anélkül hogy lényegét megértette volna, a predestináció hátvédőjét képező istenfogalmat, mint a kálvinista vallás fundámentomát támadta meg. Ε predestináció elméletéből aztán szüksógszerűleg következik a vallásos lelkeknek bizonytalansága az ő üdvük felől. Kiválasztása felől bizonyossá a hívő csakis erkölcsi cselekvősége folytán lehet. S ezzel az üdv kérdése a cselekvőségtől van függővé téve s ismét előállott a régi boldogtalan vigasztalanság állapota, a melynek eltüntetése pedig Luther legnagyobb reformátori tette vala. Az evangélium vigasztaló ereje s a bűnért való tartozás miatt az istenfiúság abszolút bizonyossága háttérbe szorul e gondolatkörben. Ebből aztán kiviláglik, hogy a lutheri vallásosság a vallás központjában szilárdabb helyet foglal el, mint a református s előbbinek ez az előnye oly fontos, hogy e mellett minden más, ami vallásfelekezetileg kedvező vagy kedvezőtlen, csak másodrangúnak tűnik fel. b) A krisztológia. Itt Krisztus kettős természetének egymáshoz való viszonyáról, az u. n. „communicatio idiomatum"-ról van szó. A reformátusok elvetik a „genus majestatiucmot," amely szerint az emberi természet az isteninek sajátságaiban részesül. A nestorianizmus s a monophysitizmus vádjával illették egymást kölcsönösen s újból ellentétbe került a régi Antiochia és Alexandria egymással. De itt is rögtön feltűnik a kót felfogás különböző eredete és lényege. A kálvinizmus óvakodik az emberinek az isteni, világfeletti majestással való összekeveredésétől, mert philos. axiómája: finitum non est capax infiniti. A lutheri felfogás ellenben hangsúlyozza az isteninek ós az emberinek egységét, mivel az természetes valami ama alapelve alapján, amely szerint az isten a világban immanens. S ez közvetlenül eredményezte azt a nagy ürt is, mely. c) az úrvacsora eltérő felfogása között tátong. A vita Theol. Sisklip II. ívt. 19