Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Ravasz László dr.-tól: A magyar prot. igehirdetés a XVII. században

A magyar protestáns igehirdetés a XYXI. században. 273 szolga, szolgáló és akarminémű béres az naponkint való kóstyát, melyet ők nyavalyásoktul szép szín alatt csalárdul elfognak.'

1

1) Itt üti meg leginkább a népies hangot, példáúl az apagyilkos remetéről szóló történet,

2) vagy a „tetemké"-ről szóló adomának elmondásával

3) (tetemke alatt az ereklyéket érti) sőt a pajzánságnak halvány felvillanása fut át a komoly papi arcon, mikor elmondja: „itt is a Segestyében egy kis üvegecskében, valami fejér liquort látunk, melyre ilyen írást ragasztottak : Lac Beatae Barbarae Virginis. Elég mesterségh az jó atyafiaktól, hogy a szűznek is tejét tudták venni."

4) De ez a mosolygó racionalista mindjárt elkomorodik, mihely az ördögre kerül a szó. Megdöbbentő, mily vakon hisz az ördögökben ez a magas miveltségű ember és adja tovább bizonyító tételek, események gyanánt azokat a maszsziv fabulákat,

5) amelyekben a középkor minden sötétsége úgy össze van szorítva, mint az üszkös kukoricában a korom. Komolyan panaszkodik, hogy sokan nem hisznek az ördögben, sőt némelyek még így trófálódnak: ,,Ha valahul ördög volna, eddig fogtak volna valahul egyet és Cassára hozták volna, mivel mindent reáhoznak Cassára. Fajlafai beszéd: Lelki állat az ördög, nem foghatni azt meg. Ne hozzák bár, anélkül is eljő az büdös lélek.

6) Ez a félelmes ördöghit pótolja az Alvinczi orthodoxiától száraz világában a mystikát. Ethikai kérdésekkel általában keveset foglalkozik. Bár azt írja buzgó patronájának: Bedeghi Nyári Istvánná asszonyomnak : „minden bűnök, valamiket ember meg tud gondolni, olyak is, amelyeket csak kimondani is szemérmetes emberhez illetlen, büntetlen, sőt dicsekedéssel uralkodnak," beszédeiből mégsem tetszik ki a kornak olyan hű erkölcsi képe, amilyent Pázmánynál láttunk. Mikor a bűn ellen dörög, akkor is csak az egyetemes bűnösségről, mint hittételről beszél, de azt, hogy minden ember „tététől foghva talpig elpuffadozott és ki folt gyengességel megruttittatott, mint az poklos,"

7) nem illusztrálja tényekkel, gyülekezete erkölcsi állapotából vett adatokkal. Szól ugyan a gyermeknevelés tévedeseiről, (az anya szoptassa gyermekét s ne idegen, mert idegen természetet szívhat magába, így lőn Tiberiusból és Biberius),

8) különös erővel szól a ruházkodásbeli bujálkodás ellen, főképen az asszonyi állatokhoz intézve beszédét,

9) míg a férfiaknak a részegséget hányja a szemükre, igen jellemző szavakkal: „Tekintsétek meg, hol az egészséges öreg ember közöttünk ? Hol az szép vén tanács ? Hol vannak az erős férfiak ? Nincsenek, mind megemésztette az bor!"

1

0) Μ U. ο. VI. Beszéd, L. 2. ») U. o. C. 4. ») Post. II. 501. ·) U. o. 502. ') I. 474, 482., 102. ') Quadr. Ε 4. b. és I. 392. 'j Uti prédikatiú B. 2b. ') Post. I. 209. ») II. 33. sk. 1

0) II. 342. és I. 243. Thool. Sziklap. XI, iyt. 18