Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
Ravasz László dr.-tól: A magyar prot. igehirdetés a XVII. században
274 Dr. Ravasz László. Elődeihez képest nagy haladást mutat az Alvinczi szerkesztő képessége. Nincs egyetlen egy beszédje sem, amelyiknek ne volna határozott tétele, bár sokszor csak az írás szavait látszik rendre magyarázgatni. A textus felolvasása után előljáróbeszédbe kezd, amelynek a vége az, hogy egy Summában összefoglalja, mit akar mondani; ezt a summát aztán rend, vagy részek cím alatt felosztja 3—5 részre, sokszor nem valami aprólékos gonddal és majdnem mindig synthetikusan. A részek tárgyalása végtől-végig kettős: előbb kifejti a gondolatot, azután alkalmazza. Amott idézetek és okoskodások omlanak igen nagy bőséggel, emitt, a „tanuság"ban, a gyakorlati alkalmazás sokszor szónoki erejű, de mindig meleg gondolatai következnek. Summáit csöppet sem igyekszik tömören, lapidárisan fogalmazni meg, sőt bizonyos kacskaringós bőbeszédűségben való tetszelgóst árul el; a részeket is terjengősen sorolja fel és megtörténik, hogy a beigért partíciót nem tartja meg. Nem egyszer nyolc-tiz pontban sorolja fel, miről nem fog beszélni, úgy, hogy alig tudjuk megjegyezni azt, amiről beszélni fog. Általában mindenütt érezhető az a széles nyugodtság, amely egyéniségéről is elömlik; sehol semmi szenvedélyes lobogás, fojtott tűz, vagy fékét feszítő erő. Nem próféta már Alvinczi uram, hanem oskolamester, ki a kard és vér keresztyénsége helyett már a könyv és tinta keresztyénségét prédikálja. Hangoztatja, hogy: az „hit igaz hit legyen és bizonyos ismeret, ne valami hideg opinio", 1) de azért egészen más a lélektana ennek a hitnek, mint Meliuszéknál. Előadása is nyugodt, széles medrű, alapos és kora igénye szerint tudákos. Bár nem szerette a „fülbemászó legendapepecslóst" 2) mégis nagyon sok szemléltető eszközzel dolgozik. Szeret „fabulákkal", azaz apró mesékkel és példákkal, történeti adomákkal, mendemondákkal illusztrálni. Az ilyen történeteket sokszor egy egész részen keresztül viszi, pld. azt az elmés mesét az ördögről, ki megházasodott és lett 9 gyermeke. 3) Máskor sorra veszi az ismertebb keresztneveket, mintegy 45 női és férfi nevet s hol eredeti jelentésekből, hol a hozzájuk kapcsolt népies szólásokból elmés magyarázatokat hoz ki. 4) Kevésszer ugyan, de igen ügyes kézzel nyúl az allegóriákhoz 5) is, de legsikerültebbek azok a részek, ahol a bibliai helyzeteket, képeket tropologiailag magyarázza, pld. a pusztai kísértésről szóló szép beszédében mily gazdag fantaziával épít egy egész beszédet erre a textusra: „Viteték Lélektől a pusztába".®) Képei, hasonlatai is akkor sikerülnek, ha hosszadalmasan keresztül viszi ós apróra kifejtheti, pld. az Uti prédikációban az örökkévalóságról szóló hasonlat, illetve auxesis. 7) Egyéb») Uti préd. B. 7. 2) Ρ. I. 114. ») Ρ. II. 215. *) Ρ. I. 153. s) I. 300, 471. B) Quadr. I. Beszéd C. 1. — 5. ') D. 3.
