Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

György J. dr.-tól: Hit és tudomány

Hit és tudomány. 229 Mily ostoba színjáték a csillagos ég fenséges látványa, ha azok a roppant, ragyogó testek csak azért keringenek, azért fénylenek a végtelenben, hogy éppen keringjenek és tündököljenek. Mily irtózatósan vad és elriasztó az állatvilág tarka élete, ha az erősebbek csupán azért falnák fel a gyöngébbeket, hogy — a maguk fenntartása végett étvágyukat kielégítsék. Mily vérfagyasztóan kegyetlen az emberi történet, ha a borzalmas háborúknak az a mórhetlen vérontása, mely már minden emberlakta földet számtalanszor áztatott embervérrel, — pusztán a hatalmi vágy- s gazdasági felsőbbségórt vívott környörtelen küzdelem volt. Mily vigasztalan az egyéni lét, ha jelene csupán érdek-vezette szívtelen birokverseny; jövője csupán a halálig élet ós az utódokban. Miért is no szakítanák el életök fonalát oly számosan azok, akik a világot ilyen lelketlen gépezetnek ismerik. Pedig e kétségbeesettek között olyanok vannak többen, akik vagyoni javak és társadalmi állás szerint, — külsőleg boldogítónak látszó jóllétet élveznek. Holott vajmi ritkán, vagy éppen sohasem oltják ki élőtöket oly hivők, akiket az anyagi nyomor külső sanyaruságai rettenetesen gyötörnek. Ha semmi egyebet nein tudnánk is, ennyi önmagára is teljes bizonyíték lenne arra, hogy a boldogság inkább függ a lelki, mint az anyagi föltételektől; — hogy igazán boldog csak az lehet, aki a világban többet lát egy szörnyű gépezetnél. Legyen bár egyébként az illető bármilyen szegény vagy ostoba, ha abban a tudatban tekint föl a csillagokra, hogy mindazok vole együtt valami közös, valami dicsőséges, valami kimondhatlanúl boldogító cél szolgálatára vannak rendelve: akkor a végtelen erők ós nagyságok megsemmisítő nyomása helyott amaz erőknek ós nagyságoknak maguk felé emelő vonzó hatalmát érzi. Ha azzal a gondolattal néz az állatokra, hogy bennük és általuk az élet egy magasabbrendű, lelkes alak után törekszik: akkor a létért vívott küzdelmükben vad vérengzés helyett a célszerűbb, a tökéletesebb megdicsőülését látja. Ha a történelmet azzal a meggyőződéssel tanulmányozza, hogy a háborúknak hajmeresztő borzalmai, a számtalan félbeszakadt élet, az özvegyek, árvák, barátok keserű könnyei, — mind, mind szükséges áldozatok az emberek vad ösztönein keresztül érvényre s uralomra jutó nagy eszmék oltárain : akkor irtózat helyett lelkesedéssel ismeri meg faját; akkor önös, gyávalelkű elzárkózás helyett maga is az eszmények diadaláért él önkónytes áldozatúl. Ha saját élete végét nem a halálban látja; hanem e földi létet is csak iskolának tekinti egy igazabb, jobb élet számára : akkor gyönyörrel keres minden alkalmat lelki javai építésére; akkor készséggel válialja az életnek minden terhét, — mint jelleme képzésére hivatott nevelő eszközt; akkor örömmel ragaszkodik az élethez s félelem nélkül, bizalommal néz a halál elé.