Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

György J. dr.-tól: Hit és tudomány

228 Dr. György J. gokban is otfc rejlő ez az értelmi fölfoghatóság, ez az eszményi elem az, ami Istenből való, s amelynél fogva a hívő azt mondja: Isten mindenttudó! Másfelől az az akarat, mely értelmi tevékenységünket az általunk választott célra irányítja, — minthogy a cselekvésre a természetileg nyilatkozó erők jó vagy rossz hatása által ad ösztönt, — a természeti erőkben, szintén valami olyan elem ottlétére útal, amely elem a saját akaratunknak a saját cselekedetoink fölött határozni képes tulajdonságával azonos. Ezt az anyagi világ jelenségváltozása fölött uralkodó akaratot a hívő így jelöli meg: az Isten mindenható. Az észlelés egyszerű ténye tehát magában rejt olyan kellékeket, melyek nemcsak az ember lelkes természetének érzékfölötti minőségét, de egyszersmind az isteni léleknek a természetben való jelenlétét is föltételezik. A teremtés minden létalakját átható olyan valóság nélkül ugyanis, mely, — ha az érzékek számára nem is, de az értelem, az ész számára mindenütt hozzáférhető, a világnak s abban bárminek is a megértése elképzelhetlen. Az anyagelvű világnézet az embert nemesebb részében csonkítja meg. Amennyiben az érzéki észleletre támaszkodó tudomány, — annak dacára, hogy az észlelet bármely tényében mellőzhetlen tényezőkként szerepelnek mindazok az érzókfölötti valóságok, melyek a vallás leglényegesebb alapfogalmait adják, — a hit tárgyait tagadó világnézetet hirdet, az embert éppen az őt leginkább emberré tevő tulajdonaiban csonkítja meg. Az a felfogás ugyanis, mely szerint az élettelen természet lelketlen anyagok és oktalan erők gépies összetétele; az élő természet pedig az élő lényeknek a maguk és fajuk fenntartásáért kegyetlen kíméletlenséggel folytatott harca: ez a felfogás az emberben is az anyag érdekét emelve az okosság fölé, a vagyont vagy fegyveres erőt segíti győzelemre az igazság és méltányosság igényeivel szemben. Emez, inkább társadalmi ártalmán kivül van az áltudománynak az emberi jellem megcsonkítására egy másik, egyéni s talán az előbbinél is ártalmasabb következménye. Ez abban áll, hogy a mennyország boldogsága helyett a pokol kínjait ülteti a szívekbe. Mert, lássuk csak, mit is jelent a gépies világnézet az emberre nézve? Nemde azt, hogy a mérhetlen világűr, az ő megszámlálhatlan csillagaival; a föld, a rajta nyüzsgő élőlények milliárdjaival; az ember, az agyat hevítő eszmékkel ós izmait feszítő indulatokkal; az emberi faj, sok ezredéves történetével . . . minden, de minden csupán csak rideg anyagnak, céltalan törvényeknek lelketlen szülötte.