Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

György J. dr.-tól: Hit és tudomány

212 Dr. György J. pedig a létért küzdő fejlett agyvelejű állattá alacsonyította,— az a tudomány az δ leleményes találmányaival a társadalmi élet gazdasági és politikai berendezését is a vagyoni és harci erők nyers hatalmi rendszerévé, az emberek egymásközötti viszonyát is róka-fúrfanggal és farkas-kegyetlenséggel egymás ellen vívott öldöklő versennyé változtatta. Érdemes egy kis képet rajzolni róla, hadd lássuk, hogyan fest a gazdasági és politikai viszonylatokban testet öltő közerkölcs ebben a mi nyugati, modern természettudományos világunkban. Nehogy valaki rosszmájú túlzásokkal vádolhasson, azt az államot veszem példáúl, amelynek a megalapításában és nagygyátevésében a jellemnemesítő vallási erők kivételesen hatásos szerepet vittek és amely államnak a jelene talán a legboldogabb, a jövőre való kilátásai pedig a legdicsőségesebbek. Értem az Északamerikai Egyesűit Államokat. Az Egyesült-Államok lakósságának lélekszáma 1870-től 1900-ig 38 millióról 76 millióra emelkedvén, éppen megkétszereződött. És hogyan változtak ugyanakkor a közjólét vagyoni föltételei, a vagyoneloszlás arányai ? A gazdasági termékek pénzértéke" csupán 1880-tól 1900-ig a kétszeresnél többre emelkedett (amennyiben 2,212 millió dollárról 4,717 millióra nőtt). Külön az ipari termelés eredményének az értékemelkedése pedig szinte kétszerte rohamosabb a népességi létszám emelkedésénél. Az ipari termelés pénzértéke ugyanis 1870-tol 1905-ig teljesen megnégyszereződött, amennyiben 4 ezer millió dollárról 16 ezer millió dollárra emelkedett. A bányászat fejlődése még ennél is nagyobb arányokat mutat. Ugyanez idő alatt ugyané termelési ágakban az alkalmazottak száma 2 millióról 6"6 millióra, — háromszorosánál kovéssel többre szaporodott. Mi következik ebből? Nemde az, hogy abban az esetben, ha a termelés eredményének az eloszlását a vallásos erkölcs emberséges elve, — nem pedig a vagyoni erő nyers ereje szabályozza, — akkor a termelt fölöslegeknek arányosan kell megoszlaniok munkaadó és munkás, gazdag ós szegény között. Az állami segélyre szorúlók kimutatásából ellenben azt olvassuk, hogy míg e nyomorúltak száma 1880-ban 66,203 volt, 1903-ig 81,764-re emelkedett. (A népességi létszám emelkedéséhez viszonyítottan csökkenést jelent ugyan ez a szám, de nem nagyot. 1880-ban 106 ezer ember közül 132, 1903-ban 101 volt ínséges). Hova lett tehát a termelés megsokszorosodásából eredő tőkeszaporulat, ha megszüntette az ínséget? A gazdag tőkések zsebébe gyűlt! Az ipari tőkék ugyanis 1870-től 1905-ig 21 ezer millió dollárról 138 ezer millió dollárra, vagyis közel hétszeresükre nőttek. Ezt megközelíti a földbirtok — ós fölülmúlja a bányászati tőke halmozódása.