Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

György J. dr.-tól: Hit és tudomány

210 Dr. György J. letre támaszkodó megállapítások. Emiatt az igazságukban éppúgy nem kételkedhetünk, mint közvetlen érzéki benyomásaink adataiban. De ha e megállapításokat igazaknak kell elfogadnunk, akkor mi lesz az összes vallások szent könyveiben a világnézet alapjaként szereplő világteremtési történetekkel. S ha nem hihet a hívő a semmiből teremtett világ kezdetében, akkor hogyan hihet a világ végében ? És ha nem hisz a világ végében, akkor hogyan hisz a végítéletben. Ha pedig nem hisz a végítéletben, akkor — a polgári törvények vasvesszőjétől való félelmen kívül — mi tartja vissza attól, hogy gonosz tetteket kövessen el olyankor, amikor az hasznára válik s a törvényekkel összeütközésbe nem hozza ? Az ember az állatok szervezetének, valamint a fogamzás pillanatától a teljessé növekvés koráig tartó fejlődési változataiknak az összehasonlításából arra a tudományos meggyőződésre jutott, hogy az állatok sokágú életfájának a törzse közös és hogy az ember csak e közös törzs legmagasabb kiágazása; — de nem az isten különleges teremtménye. Eszerint az is, amit a vallás — lélek név alatt — az emberben és az emberen kívül önálló léttel bíró résznek tekint, lényegében az állatok lelkétől nem különbözik; sem az állat, sem az ember lelke külön léttel nem bír, hanem a lélek csak puszta név az idegrendszer érző, ösztöni, akarati és értelmi tevékenysége csoportjainak az együttes megjelölésére. Az ember állati eredete máris általános, a léleknek idegműködésként fölfogott értelme pedig csaknem általános tudományos meggyőződés. Ε meggyőződés mellett az ember elveszíti Istentől való függésének érzetét. Mert ha létünket a természettől nyertük, akkor a természetnek vagyunk érette felelősök. Ha lelkünk csak idegeink működésének a neve, akkor nincs mit törődnünk a jellemnek az érzékeken és testen kívül a földön túl is boldogító, vagy kárhoztató lelki tulajdonaival. Az embernek Istenhez való viszonya minden vonatkozásában gyökeresen átalakult. Isten akarata helyett most a természeti törvények ölelték föl úgy a természeti, valamint az emberi életnek minden mozzanatát. Az isten gondviselő, igazságszolgáltató beavatkozására tér nem maradott. Oly istenhez, aki a világ érzéki tüneményeinek örök és változhatlan' szabályoktól megszabott lefolyási módja ellen nem tesz ós nem tehet semmit, céltalanná vált imádkozni. S ha a vakmerő emberi kutatások, vagy fölfedezések, bámulatos találmányok és fölismerések által napvilágra hozott végtelen erők és anyagok örökös elemek és mozgások magát Istent is annyira kiszorították szerepéből, annál inkább kiszorították az istenség hírnökeit, prófétáit, apostolait, szentjeit és mindama lényeket, kiket a hívő alázatos hódolattal tisztelt, akiknek