Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
György J. dr.-tól: Hit és tudomány
Hit és tudomány. 209 talán kiváló erényekkel ékeskednek. És amint erősödött a kétely, úgy gyöngült a vallásnak az erkölcsi tekintélye. A szakadás, mit a hit védő gátján az első kételyek vágtak, a kultura és tudomány roppant folyamának minden újabb áradásától szélesebbre tágúlt. Gondolkozó emberek okoskodással rájöttek, hogy a föld nem lapos, de gömbölyű. Merész utazók igazolták ezt az állítást azzal, hogy állandóan egy irányban utazva, a kiindulási pontra jutottak vissza, — vagyis a földet körülutazták. Majd kimutatták, hogy a mindenség középpontja nem a föld, — hogy a többi égi testek, nevezetesen a nap, nem forognak a föld körül; hanem ellenkezőleg, a föld forog a nap körül. Tudományos természeti vizsgálódások a szelek fúvását, a vizek folyását, a testek esését, a csillagok járását s más efféléket mind-mind természeti erőkkel és természeti törvényekkel magyarázzák: s meglepő összefüggéssel, gyönyörű egyöntetűséggel adták értelmét a legkülönfélébb jelenségeknek, anélkül, hogy értelmezéseikben Istennek bárcsak a nevére is hivatkozni kénytelenek lettek volna. Legalább látszólag, a világ ós természet életének minden titkát megfejtették, anélkül, hogy ahhoz a teremtő, a gondviselő, a mindenható, mindenttudó isten fogalmára szükségük lett volna. Egyszóval: a tudomány fölöslegessé tette Istent a mindenségben. Az egyházak háborogtak a valláson esett e szörnyű serelemért. Isten veszélyeztetett fönséget minden erejökkel megvédeni igyekeztek. De maga a mindenható igazságos isten, a látszólag ellene elkövetett ördögi merényletek miatt a tudománynak egyetlen hősies vakmerénylőjét sem sújtotta példás büntetésül a semmiségbe, sőt a legtöbbnek irigylésre méltó dicsfénnyel övezte nevét. Ez a föltűnő tény minden hívő előtt kézzelfoghatóan igazolta vagy azt, hogy Isten maga is hallgatólagos hozzájárulásával a merész tudósok elméleteit erősíti meg; vagy azt, hogy Isten — egyszersmindenkorra a lét magasabb régióiba vonulván vissza, — ezt a mi világunkat a maga mentére hagyta. A tudomány tanításából vont bármelyik ellenállhatlan vallásikövetkeztetés csaknem oly messzire vitte a hívőt Istentől, mint amily messzire távozott tőle maga a tudomány. A hit és tudomány között tátongó ezt a veszélyes űrt meg szélesebbre s mélyebbre ásta a tudományok fejlődéstani fejezete. A föld és az égi testek állapotának s alkatának összehasonlításából a kutatók arra következtettek, hogy az égitestek kialakulása évmilliókra, sőt évmilliárdokra visszanyúló hosszú, szakadatlan elváltozás eredménye. Maga a föld alkatának mostani képe a föld életének több százezredéves múltja nélkül teljesen érthetetlen. Mindezek érzéki észleTheol* Szaklap. XI. évf. 14