Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Imre Lajostól: Tanulmányok a skót nevelés történetéből

Tanulmányok a skót vallásos nevelés történetéből. 93 „A vak püspök nem prédikál Mert a lányokkal játszik, Bolond barát koldulni jár, Mert az esze hibázik. A káplán kátéját olvasni nem tudja, Csínos kis társaság!" 1) A mysteriumok lassan-lassan egészen egyház és papság­ellenes tendenciákat vettek föl, és így legavatottabb faktoraivá váltak a szakadásnak. Találunk népénekeket, melyek vallásos alakítást nyertek, világos bizonyságáúl annak, hogy itt tisztán egyház, és nem a vallás ellen irányuló mozgalom jelentkezik. Példáúl: „Ki van az ón ablakomnál, ki az, ki az? Eredj az én ablakomtól, távozz, távozz! Ki kopog itt mint egy vándor, Eredj az én ablakomtól, távozz! Uram én vagyok, egy szegény halandó, Kegyelmedért jajgató és kiáltó Hozzád óh, menybeli Uram! 2) Érdekes, hogy azért az istentisztelet látogatásában, sakramentumok használatában csaknem mindenütt a leg­nagyobb buzgóság uralkodik, a skót népjellem tradicionalista karakterének megfelelőjekép, holott természetesen a vallásos­ság maga inkább külső eszközökben nyilvánúlt. A nép műveltségi állapota itt sem volt se rosszabb, se különb, mint másutt. A katholikus egyház óriási érdeme a szerzetrendek által előmozdított műveltség terjesztésében állott, de ez a zavaros politikai viszonyok közt szünetelt. A könyvnyomtatás vívmányai itt még nem éreztették hatásukat, 3) a nép nevelését kevésbbé iskolák, inkább vándorpredikátorok terjesztették, a dominikánusok ezért álltak közkedveltségben a prédikációt igen kedvelő nép előtt A világi papok alig prédikáltak valaha, közülük azoknak, kik tették, tanban és liturgiában teljes szabadság volt engedve. 4) Az 1557-iki provinciális zsinat mindazonáltal szabályozza a papi funkciókat: 1. a lekciókat be kell vezetni a kultuszba; 2. „a hittan (doctrine) prédikáció és írásmagyarázat használtassák magányosan, csendes házak­4) Az alliterációkat lehetőleg megtartottuk. — Idézi Cunningham. 217. I. a) U. o. ') A glasgowi székesegyház könyvtára 1432-ben 50 kötetből állt. 4) Egyetlen piispök, ki prédikált Kennedy volt St. Andrewsben. Ugyanott Knox már 1546-ban Kálvin szerint tanít, 1547-ben két szín alatt oszt úrvacsorát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom