Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Révész Imrétől: A legújabb Kálvin-kép
84 Révész Imre. kedvének és erejének még hosszú éveken át való üde, fiatalos — a maihoz hasonló — fönnmaradásáért! 1) Ennek a ragyogó tollal, a protestáns francia esprit minden nemes tulajdonságát magában egyesítő előadással megirt, hellyel-közzel valóságos drámai szemléltetéssel megrajzolt legújabb Kálvin-képnek kétségkívül megvan a maga szorosabb értelemben vett nagy theologiai értéke is. Nincs Kálvin theologiájának az a részletkérdése, amelynek tárgyalásánál ne lenne ezentúl ennek a műnek szava, sokszor döntő és szinte forrásszerű jelentősége. De amiben az egész munka értékét, gondolom, summázni lehet: az az a tény, hogy Kálvinnak, a vallásos s ennélfogva a theologus Kálvinnak egyéniségéből hasonlíthatatlan élethűséggel emel ki pár alapvető vonást. El lehet mondani, hogy az egész munka mintegy tervszerűen ezeknek a vonásoknak kidomborítására volt fölépítve. Doumergue szemmelláthatólag ezeken át akarja megértetni az egész Kálvint és vallását. S ez egészben véve. jobban sikerül is neki, mint Kálvin bármely más biografusának eddigelé. Ilyen alapvonása a Kálvin vallásos karakterének mindenekelőtt a tapasztalati jelleg. Kálvin egész határozottan nem intellektualista. Az a csökönyös babona, amely a Kálvin szive helyén csak a kettős predestináció syllogizmusát tudta látni, minden talaját elveszíti a források olyatén áttanulmányozása és fölhasználása után, amilyet Doumergue végzett. A rideg dialektikus helyett itt a kegyes mystikus áll előttünk, aki Szent Bernáttal elragadtatott himnuszokat zeng a megdicsőült Jézushoz, s akinél e mystikus lendület nemhogy gyengülne, de folyton erősbödik élete alkonya felé (235—236. o.), aki a hitfogalom és a hit által való megigazulás fejtegetésénél egész kifejezetten fölveszi a harcot a (legelsősorban katholikus) intellektualizmussal és mindenütt a személyes élmények hevétől lüktető lélektani elemzéseket ad tárgyairól (kn. 268—269. o.); aki az imádságnak is oly klasszikus, kőbevésni való, mert tapasztalati psychologiáját adja (328 sk.); aki a „decretum horribile" védelmére is a vallásos tapasztalat l) A munkának, mint életrajznak, tulajdonképpen ezzel az ötödik kötettel sem lesz még vége. Doumergue a szorosabb értelemben vett biográfia fonalát csak a Genfbe való visszatérésig (1541) vezette, az akkori Genf milieurajzával együtt, mely maga külön egy kötet. De Kálvin már Strassburgban érik azzá a vallási, egyházi, politikai és szociális reformátorrá, aki visszatérte után újjáformálja Genf és Európa arculatát. „Pensée"-je e ponton már tökéletesen kiforrott, s a történelmi sorrend külső és a személyiség életének benső logikája egyaránt azt kívánta, hogy az iró a vallásos személyiség és az egyházi és társadalmi reformátor-próféta képét már itt a maga teljes egységében felmutassa, s ne csak a biográfia legvégén. Hogy Doumergue a „pensée-val nem várt idáig: jól tette; de hogy utána eljusson idáig, azt, bár a csodával volna határos: faxit Deus! L. különben az „Avant-Propos"t. VIII. o.
