Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Erdős József dr.-tól: A Jelenésekről való könyv
28 Dr. Erdős József. sék (3, ο)· Ebben határozódik az ószövetségi törvény igazi lelki lényege, amelyet Idvezitőnk^ hirdetett, és az a követelmény, az az akarat, amelynek 0 tökéletesen eleget tett a törvény betöltése által. Kifogásolni szokták az apokalyptikus szerzőnek a chiliasmusra vonatkoztatható nézletót. Nyilvánvaló pedig, hogy δ nem gondolt földi, érzéki ezeréves országra ós annak dicsőségére, vagy épen gyönyöreire, hanem egyedül a mennyország vég nélkül való, örökké tartó boldogságára. A mennyei Jeruzsálem rajzolásából csakis félreértéssel lehet kimagyarázni olyasmit, hogy az író testi élvezetekben való részesülésre, mintegy buja kéjelgésre célzott volna. Azok az ábrándos és téves váradalmak, amelyekkel a chiliasták áltatták magokat, az Apokalypsis képes előterjesztéseinek elferditéséből keletkeztek. Mert az író ide vonatkozó symbolikus látomásainak háttere korának viszonyaiban található fel, nevezetesen abban a helyzetben, amelybe jutott a keresztyénség a római császárság mint keresztyénellenes hatalmasság nyomása következtében egyfelől, és a zsidók gyűlölködése folytán másfelől. Természetes kibontakozásnak találhatta tehát kiki, annyival inkább az apostoli író, hogy ha majd a zsarnoki uralom megdől és az evangéliom ellenségei a föld színteréről eltűnnek: akkor a Krisztus országa terjedésének és tökéletes diadalának sem lesz többi semmi akadálya. Akkoron majd bebizonyul, hogy Izraél népének papi hivatása nem testi, látható áldozatok teljesítésében, hanem a Krisztus igaz megismerésében, a hozzá való hű ragaszkodásban és országa polgárságában áll ; akkor majd nyilvánvalóvá lesz, hogy az egyetemes emberiség idvessége egyedül Krisztusban van, aki az Istennel való tökéletes lelki életközösség és az örök boldogság egyetlenegy forrása, alapja, oka és szerzője. Ebben az értelemben fogván fel az Apokalypsis képes előterjesztéseit: be kell látnunk, hogy írója az utolsó dolgokról, az idvezültek örök boldogságáról, mint szintén az elkárhozottak bünhödéséről, az apostoltársakkal teljesen azonos nézletet vallott. Kiválóan jellemző és gondolatokban dús az írónak christologiai nézlete is. Már érintettem, hogy Jézusról azt hirdeti, hogy δ Istennel azonos létű és lényü tökéletes fővalóság, a kezdet és a vég, aki volt, van ós lesz mindörökké (1 8), az első és az utolsó (1 1 7, 22 1 S), akit Istennel ugyanazonos imádás illet meg. Ő a mi főpapunk (l a 3), aki mint megöletett Bárány, vérével lemossa minden bűnünket (1 5, 7 ] 4) és a sátán hatalmából kiszabadított bennünket (5 9, 14 3). A benne vetett hit az δ nevéről való vallástételben bizonyul be (14, 2 v. ö. 3 8) és sok tűrést, állhatatos hűséget feltételez. Választottai iránt tanúsított szeretete az idvesség forrása (1 5, 3 9) és a vele
