Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Erdős József dr.-tól: A Jelenésekről való könyv

A Jelenésekről való könyv. 29 való örök együttlét biztositéka (3

2

0), amelyben azonban csakis azok részesülhetnek, akiket Isten eleve elválasztott és elhívott (17J

4) és mint örök tulajdonait az életnek könyvébe beirt (13* 17

8, 21

2

7). Ebből a vázlatos áttekintésből is láthatjuk, hogy az apokalyptikus írónak teljesen önálló, jellegzetesen egyéni theologiai nézlete van, amelyen nem észlelhető sem Pál, sem Péter hatása, sem valamely irányzatos célzat színezete. Festői rajzai a korszerű vonatkozásokhoz alkalmazkodó meganyi szemléltető eszközök, amelyek révén az üdvigazságokat mintegy megeleveníti, megtestesíti, hogy annál könynyebben, világosabban megismerhessük az üdvvégzés különben titokzatos voltát. Ennyiben a legremekebb módon alkalmas a kinyilatkoztatás okmánytárának záradékául. A mű írási ideje és helye. Hogy mikor ós hol írta János apostol az Apokalypsist: arra nézve magából a szövegből igazodunk el a legbiztosabban. Ide vonatkozólag figyelemre méltó adatokúi tekinthetők a következők: «) 1

9: 'Εγώ Ιωάννης... εγενόμψ év Πάτμο) κ. τ. λ., amiből azt következtethetjük, hogy az Apokalypsist az apostol, a patmosi száműzetése után írta. Amit ugyanis ama szigeten, mintegy a korabeli keresztyénség központján, ihletés következtében látott, hallott, átélt: azt szövegezte meg a hozzá intézett meghagyáshoz képest (1

1

9, 14,

3) Efezusba való visszatérése után. β) Másik tájékoztató tétel 11 x 2, mely szerint a jeruzsálemi templom, az oltár és az előcsarnok az irat keltekor még megvan, azonban a pogányok által leendő elpusztittatást már jelzi a prófétai iró. Ehez járul /) 17

7_J

2 és 13,

8, amely két tétel egybevetéséből, kortörténeti vonatkozással az állapítható meg, hogy szerzőnk a Néró halála után írta meg a művét. Az ezen jelzett két hellyel kapcsolatban elbeszélt látomás hallásakor ugyanis, az öngyilkossá lett Néró (68. jun. 9.) után bekövetkezett trónvillongások jutnak eszünkbe, vagyis az az ádáz tusa (Suetonius szerint rebellió trium principum) rajzolódik le képzeletünk elé, amikor a császári testőrség által uralkodónak kikiáltott Galba trónra lép, ellenében pedig Vitellius önmagát kiáltatja ki császárnak, viszont Salvius Othónak meghódol a tömeg és a haderő egy része, úgyhogy egyszerre három úr akar parancsolni Rómának. Ez a bonyodalom aképen foszlott szét, hogy Othó meggyilkoltatta Galbát (69. jan. 15.), aztán maga lett öngyilkossá (69. ápr. 16.), végül Viteliiust megfojtották az ellenfelei (69. dec. 19.) és trónra emelkedett Vespasianus. Mindezt látja az apokalyptikus író, amikor arról a hét fejű és tiz szarvú szörnyetegről szól, amely vala, nincs és mindazáltal van