Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Erdős József dr.-tól: A Jelenésekről való könyv
A Jelenésekről való könyv. 27 volna át a Pál munkaterére, hogy a törvénytől mentes pogány-keresztyén gyülekezeteket zsidóskodó szellemben átalakítsa és a palaestinai zsidós irányzattal egyesítse. Már volt alkalmam rámutatni arra, hogy a jeruzsálemi oszlopapostolok, Péter, János, Jakab és a pogányok apostola Pál, a legteljesebb egyetértésben és a Szentlélek azonos ihletésétől vezéreltetve, hirdették az evangéliomot és építették a Krisztus országát; most, kapcsolatosan újból hangsúlyozom, miszerint az Apokalypsis e^ész gondolatmenete, tartalma, irányzata arra vall, hogy közelebbről János és Pál, tökéletesen egyező értelemben voltak a Krisztus evangéliomának lényegére nézve. Ε tény és e meggyőződésem ellenében azt lehetne felhozni, hogy az Apokalypsis typusait célzatosan választotta az író az ótestamentomi theokratia múltjából, a végett, hogy ezzel is közelebb terelje a pogányokat a törvényhez és a mózesi szertartásokhoz. Ezt azonban még irányzatos exegesis segítségével sem lehet bebizonyítani; sőt ellenkezőleg azt látjuk, hogy amikor az ótestamentomi typusokra, mint az eszményi Isten-ország előzményeire rámutat: ugyanakkor szemlélteti azt a nagy ellentétet, amely a korabeli árnyintézmónyek ós az ószövetségi typusok által jelképezett igazi, mennyei Jeruzsálem közölt megvan így p. o. a Krisztus egyházának előképe az Izraél tizenkét nemzetsége, melynek királya a Sión hegyén uralkodik (7 3_ 8, 14J_ 3): ámde ennek már csak merő visszája az a látható Jeruzsálem, amely a mi Urunk keresztrefeszitóse iniatt Sodomává és Egiptommá lett (11 8). Az író tehát azt tárja fel előttünk, hogy amaz ószövetségi előkép, nem a földi Jeruzsálemben ós ennek szellemében, hanem Istennek azon ténye által valósul meg, mellyel ő, a maga választottait, a Krisztus vére árán, minden ágazatból, nyelvből, népből és nemzetségből gyűjti egybe (5 9, 7 g, 14 3). Épenígy van a dolog a zsidók vallási társadalmára nézve is, amely tudniillik nem képviselheti az ószövetségi theokratia által kiábrázolt igazi Isten-országot, sőt inkább meghazudtolja azt, mivel a sátán szolgálatába szegődve, üldözi a Messiás hiveit (2 9, 3 9). Ami meg a szerzőnek a törvénnyel kapcsolatba hozható vonatkozásait illeti, ebben a tekintetben szintén teljes összhangban van az ő nézlete a többi apostolok tanításával ós az evangéliommal. Szem előtt tartva az apostoli megállapodást (Ap. Csel. 15 2 8): nem rak semmi terhet a pogányokból lett hívőkre (2 9, 3 9), azaz, nem kötelezi őket a törvónyszabta rendeletek megtartására, azonban a szabadosság és féktelenség veszedelmes következményeitől való megóvás végett annál buzgóbban inti őket, hogy az Isten parancsolatait és a Jézus Krisztus hitét megtartsák (14 1 2), az ő cselekedeteit mindvégig megőrizzék (2 á 5), békességre intő beszédét köves-
