Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)

Erdős József dr.-tól: A Jelenésekről való könyv

26 Dr. Erdős József. sisben kifejezésre jutott theologiai nézlete szintén egyezik úgy evangéliomának és leveleinek, mint a kánon többi iratának szellemével, lényegével és céljával. Tévedés volna az, ha őt bármi tekintetben ellentétbe helyeznők apostoltársaival, avagy épen Pállal, akinek működési területén folytatta áldásos munkásságát egészen a haláláig. Az Apokalypsisben már csak céltudatos szempontból is tartózkodik bárminemű vitatkozástól, amennyiben szándéka nem más, mint a vigasztalás, intés, hiterősítés és a bekövetkezhető ostromok ellenében tanúsítandó állhatatos küzdelemre való buzdítás. Távol van tehát tőle az a gondolat, hogy Fái apostolt burkolt vonatkozással azok közé sorozza, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, hanem hazugok (2

2); viszont még kevésbbé volt volna képes arra, hogy Pált az apostolok közül kizártnak tüntesse fel (21

1

4). Mert, a hét csillag ós a hét arany gyertyatartó jelképes rajzával (2J kapcsolatban azokra céloz, akik őmellette azt a jogot igényelték maguknak Efezusban, hogy önálló tanítókul tekintsék őket a hivők, holott ők az evangéliomnak ellenségei voltak; nyilvánvaló pedig, hogy ottan a közvélemény csakis Cerinthust és a zsidóskodó tévtanítókat tartotta ilyen alakoknak; viszont a szent város kőfalának tizenkét alapjához fűződő gondolataival (21

1

4) azt kivánta megvilágosítani, hogy a hivők gyülekezete az apostoli igehirdetésen épül lel ós a kegyelmi ajándékok legkiválóbb birtokosai azok az apostolok, akik typikus értelemben a mennyei Jeruzsálemnek mintegy alapkövei. De meg józan gondolkozással miképen lehetne azt feltenni János apostolról, hogy ő a Krisztustól elhívott ős rendelt, s minden tekintetben egyenlő jogú apostoltársát Pált, ilyen alakoskodó eljárással akarta volna megbélyegezni a kisázsiai gyülekezetek előtt Alaptalan és képtelen az a gyanúsítás is, mintha János apostol a nikolaitákban Pált és elvtársait ostromolta volna; mindnyájan tudjuk ugyanis, luigy a Pál által hirdetett evangéliom, az egész Kisázsiában oly mély gyökereket vert, hogy ott a pogányokból megtért keresztyének alkották a túlnyomó többséget ós senki sem tartotta őket valamely párttöredék tagjainak, hanem a Krisztus egyháza híveinek. Ehez járul még az a döntő érv, hogy Pál a paráznaságot ós az erkölcsi tisztátalanságot épenúgy kárhoztatta, mint János apostol ós így még rosszhiszernüleg sem lehet őt az eretnekségben leledző Nikolaussal és a pogányokból lett keresztyéneket a nikolaitákkal párhuzamba állítani. Ám, amiképen az Apokalypsis írójának még eszeágában sem lehetett az, hogy Pál apostol tekintélyét lekicsinyelje, korlátozza ós evangélioma tisztaságát, épségét gáncsolja: aképen határozottan és nyíltan tiltakoznék a tübingai iskola abbeli gyanúsítása ellen is, mintha ő csupán azért ment