Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Vincze Sándortól: Tatianus apologiája
Tatianus apologiája. Kronológiai és exegetikai tanulmány. Aránylag nagy ós gazdag Tatianus Oratiójának 1) az irodalma és mégis azt kell mondanunk, hogy mostoha elbánásban részesült. Sokan foglalkoztak vele, de kevesen méltatták kellőképen. Homályosságot és tervtelenséget vetettek szemére, érthetetlennek és durvának ítélték. Az egymásután következő tudós kutatók önkéntelenül és észrevétlenül befolyásoltatták magukat e századokon átöröklött ítélettől, melynek pedig — öntudatlanul — de nem volt egyéb célja, mint a Justinustól sokban eltért és a hivatalos egyház által eretneknek kikiáltott Tatianus kisebbítése, emlékezetének elnyomása. Pedig az Oratio nemcsak a II. század viszonyainak az ismerete szempontjából fontos, de a keresztyen irodalomtörténet szempontjából is érdekes. Quadratusnak csupán a neve maradt fent. Marcianus Aristides apologiája, a keresztyénség erkölcsi követelményeinek a fejtegetésétől eltekintve, gyenge alkotás. Justinus az első jelentős és nagyhatású apologéta. Görög műveltségével akarván összeegyeztetni a keresztyénséget, figyelemre méltó ügyességgel alkalmazza annak védelmére Platón tanait. Ő vetette meg a keresztyénség filozófiai ajapjait. Vele kezdődik meg az egyházban a dogmaképződós. Ő téritette meg Tatianust, de a tanítvány más irányban fejlődött, mint mestere. Tatianus nem akarja kora műveltségét, a görög filozófiát összeegyeztetni a keresztyénséggel. Sokkal inkább önállóságra, függetlenségre törekvő, sokkal hevesebb és féktelenebb természetű volt, mintsem hogy eklekticismusra hajlott volna. Hatása inkább keleten volt, mert nyugaton a Justinus nyomában meginduló dogmatizmus elnyomta. Ε tanulmány célja az Oratio korának és műfajának megállapítása. Nem volt célom az eddigi kutatásokkal feltétlenül ellenkező eredményre jutni és az eddigi hipotézisek erősítését elébe helyeztem ujabb ingatag feltevéseknek. Az ') Tatiani Oratio ad Graecos. Recensuit Eduardus Schwartz. T. U. IV. 1. 1388.