Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 10. évfolyam, 1912 (Budapest)
Erdős József dr.-tól: A Jelenésekről való könyv
10 Dr. Erdős József. mind olyan jelenésok, amelyeket lelki elragadtatása állapotában szemlélt és aztán színes vonásokkal ecsetelve tárt fel a hivők előtt. Ezenkívül a köznapi élet egyes tárgyait, mint a pecséteket, harsonákat, poharakat, szintén látomásai körébe veszi fel, hogy prófétai előterjesztéseit azokhoz fűzve: változatosabbá, színesebbé, szemlélhetőbbé tegye az illető képcsoportot. Ez az eljárása már symbolizálás, ami abban nyilvánul, hogy bizonyos személyeket, eszméket, vagy mozzanatokat jelképekkel szemléltet. Tudva azt, hogy egyes képzetek, gondolatok, tulajdonságok vagy események élénkebb felmutatására mennyire alkalmasak az érzéki felfoghatóság megannyi közvetítőiül a jelképek: igen találóan és bőségesen alkalmazza őket apokalyptikus művének díszítése gyanánt. Nála épenúgy, mint a keletiek színdús nyelvében, a szarvak a hatalomnak, a szemek a mindentudóságnak, a koszorúk és pálmák a győzelemnek, a tömjénfüst az imádkozásnak, a drágakövek a dicsőségnek, a mennydörgés, villámlás, vihar, jégeső, földrengés az isteni ítéletnek, másfelől a színek a lelki állapotoknak, az állatalakok az emberi tulajdonságoknak megannyi jelképei, sőt a harsonafúvás, az aratás és szőlőtaposás, a könyvlepecsételés és pecsétfelnyitás cselekményeit is hatásosan tudja allegorizálni. Ezek az apokalyptikus jelképek tehát nem érthetetlen, bizarr, költői torzalakok, hanem az illető látomás lényegét jelző, illetőleg feltáró jelenések, úgyhogy jellegzetes vonásaik után nem is nehéz dolog rájönni, hogy kire vagy mire útalnak. Némelyiknek az értelmére maga az író rávezet bennünket, így p. o. a fehér lovon ülő, koronás győző (6 2, 19 ni tk) nem lehet más, mint a diadalmasan visszatérő Messiás; a hét gyertyatartó között megjelenő embernek Fia, aki a látomás megírásával Jánost megbízza (1, 3_ 2 0) ugyanaz, aki fehér felhőn, fején arany koronával és kezében éles sarlóval tűnik fel (14 ] 4), tudniillik a megdicsőült Krisztus; a hét fejű, tíz szarvú, tüzvörös nagy sárkány (12. r.) a sátán; a napba öltözött vajúdó asszony (12 x, 2.) az ószövetségi theokratia; az Isten temploma a hivő, ellenben az azon kívül levő tornác a hitetlen Izraél (11. r.); az Isten trónja körül álló huszonnégy vén a hivők gyülekezete (4 4); a négy élőlény (4 6) a mindenség; az apokalyptikus lovagok közül a második a háborút, a harmadik az éhséget, a negyedik a halált jelképezi (6 4_ 8) és így tovább. Ezzel a jelképirással párhuzamos a typikus előterjesztési mód, ami abban határozódik, hogy az író az ószövetségi nép történetének eseményeit, alakjait, az újszövetségi hívőkre vonatkozó előképekü\ tekinti és mint ilyeneket, a keresztyén egyház életére vonatkoztatja. Amiképen történt Izraél népével a múltban, azonképen történik a Krisztus híveivel a jelenben
