Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Sebestyén Jenőtől: A protestantizmus fogalma és lényege

290 Sebestyén Jenő. azután pedig ráerőszakolták a hívőkre, hanem előbb alakult az ki a hívők tudatában s csak hosszú forrongás után öntötték azokat formába a zsinatokon. Mi tehát nem azért hisszük a konfesszióban foglaltakat, mert így muszáj hinnünk, hanem azért, mert a saját hitünk tartalmát helyesen látjuk azokban kifejezve. S. Kálvin és Augustinus sem azért tekintélyek előttünk, mert nagy theologusok voltak, vagy mert kényszerit bennünket valaki az ő tanításaik elfogadására, hanem azért, mert azt vesszük észre, hogy a mi kiformált hitünk a Kálvin vagy Augustinus által vallott alapigazságokkal sok dologban csodálatosan egyezik. Nem gondolja Zoványi, hogy kell mégis csak valami psychologiai okának lenni annak, hogy valaki pl. nem Pelagius és Socinus, hanem Kálvin tanítását hallgatja meg inkább? Azon meg igazán nem szabadna csodálkozni, hogy, ha egyszer ez a hittartalmam, akkor ugyanezt hirdetem az én egyházi közösségembe tartozó népnek is. Mert miért tömörültünk annak idején a helvetica confesszió alapján? Ki kényszeritett rá? Csakis saját hitünk. S miért állunk most is azon az alapon? Ki kényszerit reá? Még mindig csak hitünk ós senki más. És mi nem akadályozunk meg senkit abban, hogy ezeket a „bilincseket" lerázza magáról. Mi nem vindikáljuk magunknak azt, hogy a mi egyházunk közvetíti az üdvöt. Tehát szó sem lehet arról, hogy „fiókkatholikus egyházzá" akarjunk átalakulni. Hanem igen is hangoztatjuk azt, hogy a protestánsok szabad elhatározásukból kifolyólag tömörülhetnek egyházzá, szabad elhatározásukból kifolyólag, benső együttérzés után fogadhatják el csak a konfessziót. Ez szintén protestáns elv. Mi tehát nem csak hogy nem akarunk senkit sem kényszeríteni, sőt ellenkezőleg, igyekszünk néha figyelmeztetni is némelyeket arra, hogy a szabad kutatás-elvének van még egy gyakran elfelejtett iker testvére is, az u. η szabad kilépés-elve. Éljenek tehát e jogukkal azok, akik akarnak : alakítsanak külön protestáns egyházat a saját elveik alapján. S akkor végig csinálhatják az első protestálás összes fázisait. Kezdhetik speyeri mintára a negativ protestáláson. Azután élhetnek egy darabig saját maguknak a „Gefülilsprinzip" tiszta individualizmusának érvényesítésében. Lassanként azonban érezni fogják, hogy közös erőkifejtés és a vallott igazságok eredményesebb hirdetése céljából szükség van a tömörülésre. Azután látni fogják, hogy a közös munkára formulázni is kell bizonyos elveket s ha igazi mély vallásosságot akarnak teremteni, akkor nem nyomhatják el magukban azt a törekvést sem, mely határozott tételekben igyekszik a hitélet tartalmát kialakítani, sőt azt világnézetté fejleszteni. Ha azonban a protestáns keresztyénség egyes formái