Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Kiss Samutól: A buddhizmus és a keresztyénség

262 Kiss Samu. ilyen személyes Istent, nem ismer halhatatlan lelket; szerinte a világ egyetlen intézője a sors, az okoknak és okozatoknak egymásból folyó láncolata. Ilyen formán a buddhizmus voltaképen nem is vallás, hanem atheizmus, hfányozván benne minden vallás közös kincse, valamely a véges és esetleges felett álló istenség hite; amiből következőleg természetesen az embernek Istenhez való felemelő ós boldogító viszonyáról s a tőle való kegyes függés-érzetéről sem tud semmit. Hogy aztán Buddhának e tana mennyire ellentétben áll az emberi természettel, az ember belső lényegével, mi sem mutatja inkább, mint hogy elveinek határozott ellenére az emberi lélek önkénytelen, de mégis szükségképeni követelményének megfelelőleg az idők folyamán hívei között kifejlődött a kultusz-forma; s amennyiben az emberi természetnek emez érvényesülése Buddha istentagadó rendszerében nem talált kielégítést, vagyis helyes irányt és tárgyat, Buddhának és nagy tanítványainak, a boddhishatváknak istenítésévé, vulgo : bálványimádássá fajult. Eképen mig egyfelől a keresztyénség és buddhizmus közötti lényeges kíilömbséget látjuk ebben, másfelől pedig a történelemnek e ténye a keresztyén vallás isten-hitének helyessége és jogosultsága mellett tesz kétségtelen bizonyságot. Tagadhatatlan, hogy Gótamo eredeti tana és a buddhizmus mai alakja homlok-egyenest ellenkezik egymással s mint ilyen — bármint hirdesse is a káté (58. pont jegyzete) és nyomán egyes európai atheista tudósok, hogy „a buddhizmus lesz a jövő vallása; mert egyedül ez az, amely nem hitbeli dolog, mint minden más kijelentett vallás"; éppen ebből, nevezetesen érdemül tulajdonított hitrendszerének hiányosságából kifolyólag magában hordozza az elmúlásnak, megsemmisülésnek csiráját. Hiszen azok a hatalmas, pompás pagodák ós a bennük lefolyó fényes istentiszteletek, amelyek ellen Gótamo egész életében küzdött, a buddhizmusnak önmagával való meghasonlását hirdetik. „Amely ház pedig önmagával meghasonlik, az elpusztul". Örök igazság ez, hogyha nem is Gótamo, hanem a názárethi Jézus mondja. Buddha hitrendszerének hiányosságából, t. i. az Istenben való megnyugtató és boldogító hitnek mellőzéséből származik továbbá a buddhizmusnak pesszimisztikus jellege. Ellentétben a keresztyén optimizmussal. Mig ugyanis a rossznak hatalmával szemben a keresztyén ember Istenre hagyja dolgát s a beléje vetett hiténél és bizodalmánál fogva nem csügged, mert tudja, hogy amiket itt szenved, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely egy más jobb világban vár reá; addig Gótamo magára hagyatottságában érezvén öngyengeségét és erejének hiányát, nem talál e siralomvölgyből más szabadulást, más kivezető útat, mint a lemondás útját, mely a Nirvánába torkollik. Mindezekből látható, hogy dogmatikai szempontból