Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Ifj. Imre Lajostól: A skót vallásos nevelés története a reformáció óta

A sl<ót vallásos nevelés története a reformáció óta. 227 3. És itt még egy dolog van hátra, hogy beszámoljunk arról a szellemről, melyben a vallásos nevelés megy. Legérdekesebb tanúságot szolgáltatja e célra az a tudósítás, mely az első „Egyházi Értekezlet" közgyűléséről (1899.) számol be. Egyik tárgy volt „Az egyház ós kötelességei az ifjúság körül." Az első felolvasó J. Crawford volt, ki a következőket mondja. Megfigyeli, hogy az iskola úgy ott, mint a kontinensen egyházellenes, vagy legalább is independens törekvést mutat. Az egyház sectarius megoszlásának tulajdonítja, hogy az 1894-iki jelentésben, melyet a „Royal Commission, on Secondary Education" (középiskola) adott ki, a vallástanítás meg sem említtetik. A vallástanítás (education) célját így határozza meg: „előkészítni a gyermeket, aki már az egyház tagja, az abba való beletaglalódásra élő és hűséges hit által". Két mozzanatot talál, melyek döntőleg határozzák meg azt, egy igazi (genuin) vallásos reneszánsz, („de nem modern hysterikus utánzat"), milyen volt Luther, a pietizmus, a jezsuitizmus. A másik ilyen a paedagogia elméletének fölujulása, hol Herbart leverte a deista irányú Pestallozzit. Hangoztatja, hogy a születéstől adott dispositiót kell feloldani (unfold) és ezt ő „a lélek megváltásáénak nevezi. Végre kiemeli, hogy a vasárnapi iskolák a lelkipásztor kezébe adassanak, s kevesebb geográfiát és történetet, s több vallást adjanak. — Világos, hogy Crawford alapelveiben helyesen határozza meg a szellemet, melyben a vallásos nevelés történjék. (A paedagogiáról mondott véleménye fölött lehet vitatkozni, ez azonban nem tartozik ide). Jobban kifejezi ezt Sir J. N. Cuthbertson, mikor kiemeli, hogy a gyermek természettől vallásos, tehát a vallástanításnak alapjai vannak. Mr. Colin G. Macrae négy pontban látja a vallásos nevelés feladatát: 1. a gyermekek adequate ismerete az írás történeti tényeiről; 2. a ker. tan generális tételei; 3. keresztyenekhez illő magaviselet alapjai ; 4. könyvnélkül megtanulandók az írás egyes részei. Hangoztatja, hogy a jellem kiformálódása (melyet ő körülbelől az elsorolt négy tételről vár) a rendes iskolában nem érhető el anyira. Rev. John Smith abban a véleményben van, hogy a jelen vallástanítás túlságosan pragmatikus és elveszti a gyermek lelkét. Ellenszerül a biblia fokozottabb magyarázatát, olvastatását ajánlja, ettől várván, hogy fölkelti a kötelességérzetet, alázatosságot, szeretetet, lelkesít a tökéletesség fele haladni, miket ő a vallásos nevelés cóljáúl ismer föl. Rev. Prof. Robertson az ószövetség használatát hangoztatja, azt a régi kort rajzolván példaképen, mikor „az emberek avval űzték el álmatlan éjeik hosszúságát, hogy a Dávid zsoltárait ismételgették órahosszat," és fél, hogy ez a nemzedék már elmúlt. (Magunk részéről egyáltalában nem tartjuk ez eljárást követendő példának.)