Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)
Czékus Lászlótól: A waldensek Piemont völgyeiben, azok lakóhelyei, erkölcsei és szokásai
A waldensek lakóhelyei, erkölcsei és szokásai. 193 semmi veszélytől nem rettegve, siettek a betegek, 1) a szegények és szorongatottak védelmére; egy út sem látszott előttük messzinek és nehéznek, hogy az evangélium világosságát terjesszék és annak vigaszával a lelkeket megnyugtassák; egy börtön sem volt előttük sötét, egy halálnem sem borzalmas, ha az Úrról kellett vallást tenni az emberek előtt. A régi waldensi lelkészeknek nem volt fizetésük. Az a jó nép, a melyet oktattak, önként megadá nekik azt, a mi az ő életük fentartására szükséges volt. 2) Mint az apostolok csaknem állandóan szertejártak, fölkeresték a távoli gyülekezeteket és hitsorsosokat az Alpokban, megerősítették azokat, a kik titokban Rómától elszakadtak, megkeresztelték a gyermekeket, kiosztották az Urvacsoráját a felnőtteknek, vigasztalták és oktatták mindazokat, a kik azt kívánták. 3) Ez utazásaikat gyakran még távolabbi országokra is kiterjesztették, mint Német- és Csehországra és természetes, hogy azok sok veszéllyel és nehézséggel voltak összekötve. A barbnak ritkán jutott az a jótétemény osztályrészéül, hogy néhány évig, vagy éppen élethossziglan egy gyülekezetben maradjon, ahol jól érezte magát. Semmi nyugalmuk sem volt életükben; sorsuk az volt, a mi az őrségen álló katonáé. Ez a bizonytalan és mozgalmas élet, ezek a folytonos veszélyek és nélkülözések, melyeket hivatásuk hozott magával, mint az apostoloknál, úgy náluk is sokszor lehetetlenné tették azt, hogy házastárssal szövetségre lépjenek. De semmi esetre sem volt a barboknak a házasság eltiltva, a mit a waldensek egy szent isteni rendeletnek tartottak és semmi esetre sem tulajdonítottak a nőtlenség által maguknak magasabb móltóságot, hanem ebben is csak az a nemes törekvés vezette, hogy nehéz hivatásukban semmisem akadályozza őket és akadálytalanul mehessenek el a legtávolabb fekvő egyházakba is. Mégis minden időben voltak közöttük egyesek, a kik házassági kötelékbe léptek. Ezek a barbok, a kik oly gazdagok voltak az odaadó, önfeláldozó szeretetben, nemcsak lelki segélyt nyújtottak az övéiknek; hanem a testi szenvedéseket is igyekeztek enyhíteni. Az orvosi és sebészi ismereteket is megszerezték. A völgyekben a tulajdonképeni orvosok nagy hiánya miatt ez a legnagyobb fontossággal bírt és egyúttal oly jövedelmet is biztosított a számukra, mellyel az ő vószteljes ós nehéz utazásuk kiadásait legalább részben fedezhették. ') A betegek látogatásáról sok szépet olvashatni róluk Perrin „Almanach spirituer"-jében, 219. lap s következő. Ezt a barbok legszentebb kötelességüknek tartották. ') De Ii Pastor Perinnél 227. lap. ') A hitsorsosok lakásait bizonyos jelekről ismerték föl, melyek az ajtókon és a háztetőkön voltak.
