Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Szabó Aladár dr.-tól: Az őskeresztyénség és a misszió

176 Dr. Szabó Aladár. nevet csak egy vezetőre kezdték alkalmazni s hogy a II. században már nemcsak a híres, nagy hatalmas gyülekezetek, de igen sok nagyobbacska gyülekezet is, mely a későbbi értelemben püspöki székhely soha sem volt, vezetőjét,pásztorát, a presbyterektől megkülönböztetve, püspöknek nevezte, e püspök a döntő hatalmat és befolyást gyakorolta s az alá voltak rendelve a környékbeli kisebb gyülekezetek is. A püspökök e kisebb gyülekezeteket meglátogatták s útjokban pogányokkal is találkoztak, viszont a kisebb gyülekezetek vezetői, a kik még mindig presbytereknek, vagy később falusi püspököknek (chorepiskopoi) neveztettek, fel-felkeresték a püspököt. Útjukban ezek is találkoztak pogányokkal és hatottak is reájuk s azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a püspökök folytonos összeköttetésben állottak az apostolokkal és ezek által is hatást gyakoroltak a missziói munkára. De mégis missziőtörténeti [szemponthól nem az fontos, a mit maguk végeztek, hanem mit az általak vezetett gyülekezet végzett. Az első századok püspökei ós presbyterei ugyanis valóságos evangóliomi keresztyén életet és tevékenységet szerveztek. Kormányzásuk nem külső dolgok intézése volt, hanem a híveknek a szent életben, igaz hitben és szeretetben való erősítése. Charismák, kegyelmi ajándékok nélkül ők ép úgy nem szűkölködtek, mint az apostolok és próféták, s ezért Polykarpot a smyrnai gyülekezet „apostoli és prófétai tanító"· elnevezéssel tisztelte meg. Természetesen nem minden püspök volt oly kiváló, mint Polykarp vagy Ignác, de az bizonyos, hogy azok az I. és II. századbeli püspökök erő és hatalom voltak. Teljességgel a Jézus Krisztusban gyökereztek s egynek tudták magukat a gyülekezetekkel, a melyek nem voltak az ő gyülekezeteik, hanem az Úr Jézusé s ő reájuk csak mint sáfárokra bízattak. Még akkoriban zsinatok, nem igen tartattak, t. i. az I. és II. században, ha csak egyes vezető egyéniségek fontosabb tanácskozását zsinatnak nem nevezzük. Volt azonban sok szeretetteljes érintkezés küldöttek és levelek útján s lassanként a keresztyén egyház, mint Mezopotámiától Spanyolországig terjedő, minden ellentétet, nemzeti különbséget kibékítő hatalom kezdett feltűnni. Milyen hangos és hatalmas prédikáció volt ez a külsőleg egységes, de belsőleg szétszaggatott római birodalomban 1 Azonban nemcsak a keresztyénség egyeteme, hanem az egyes gyülekezetek is hangosan prédikáltak. Minden gyülekezet, esetleges különbségek mellett is, hirdette a pogány sokistenhivóssel, bálványimádással s az elhunyt és életben levő császárok kultuszával szemben azt, hogy: egy az Isten s Jézus Krisztus a Megváltó. S ettől a keresztyénség nem tágított. Itt tűnik ki, mily rettenetes nehézségekkel kellett a keresztyénségnek küzdenie. Itt tűnik