Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)
Szele Miklóstól: A szentség fogalma az ószövetségben
A szentség fogalma az ószövetségben. 165 mert én a tiétek vagyok", mert eltekintve attól, hogy sohasem jelenthet „Izraél tulajdonának levést" (1. 11. jegyzet!) e fordítás mellett a fölszólitás teljesen tartalmatlan volna s másfelöl az oavj^g a után fölösleges, sőt botrányos tautologia volna. Hanem igenis, ezeken a leviticus-beli helyeken positiv tisztaságot, tökéletes fizikai és erkölcsi szeplőtlenséget jelent a szentség Istenre ós a népre alkalmazva egyaránt, tökéletes életet (de nem — Diestellel, 1, 11. jegyzet — a héber ö, ,.ü, mint a halál ellentéte, hanem a héber ΤΠ „életfolytatás, erkölcsi magaviselet" értelmében), mely Istenben meglevőnek, Izraél által pedig ez isteni példánykép követésében elérendőnek nyilvánittatik, mert csak igy lehet méltó hozzátartozója annak a tökéletes Istennek, aki őt a népek közül tulajdonául kiválasztotta (Lév. 20 2e; 1· még Lév. 11 4 4, 4 5). ami tökéletesen igaz. Ehez képest szerinte a dolgok és személyek az által lesznek szentekké, hogy Istennel viszonyba lépnek, az ő tulajdonaivá tétetnek s magában és magáért semmi és senki sem szent, hanem Jahve akarata teszi azzá. Meghatározása eddig helyes, csak ezután lesz helytelenné, amennyiben Isten szentségét, mint szintén elsősorban viszonyfogalmat (ez, mint láttuk, igaz is) oda magyarázza, hogy az úgy jelöli Istent, mint Izraél népe tulajdonát, Izraél istenét, Izraél szövetséges istenét (tehát nem a világtól eikülönzöttség negativ, hanem ellenkezőleg az Izraélhez közel állás positiv viszonyát jelöli). S minthogy mint viszonyfogalom nem minden helyen magyarázható meg (különösen ilyen módon) az ószövetségben a szentség, ennélfogva Diestel a szentség alaki fogalmának tartalmáúl az abszolút, tökéletes élet fogalmát vette föl. Diestel tehát — alaki meghatározásában — Izraélnek, mint Istennel szövetségi viszonyban álló népnek szentségéről veszi az analógiát Jahve szentségének, mint az δ Izraéllel szövetségi viszonyban állása kifejezésének meghatározásához; csakhogy ez az analógia téves, mert a szentség korántsem jelent „akárkinek a tulajdonává levést," hanem kizárólag Isten tulajdonává levést s igy, ha ugyan egyáltalában lehetne ebben az értelmében Istenre alkalmazni, nem jelölhetné őt úgy, mint „Izraél tulajdonát," hanem csak — mint Hofmann, Der Schriftbeweis Bd. I. S. 83 (Baud. i. m. 9 1.) érdekesen kifejezi — úgy, mint „saját magának a tulajdonát." De meg Diestel alaki meghatározásának Istenre vonatkozó része és az ő tartalmi meghatározása lehetetlenné teszik egymást, mert egy melléknév, Ε>Π[5, ha élő-1 jelent, nem jelenthet egyszersmind életet adó-1, életet közlő-1 is, pedig Diestel szerint Istenről mondva, „élő"-t is (tartalmilag), „önmagát, tehát az abszolút, tökéletes életet Izraéllel közlő"-t is (alakilag) tartozik jelenteni (v. ö. e dolg. II. r. Th. Sz. L. 1911. 2 sz. 106 1. !) S hogy Diestel tartalmi meghatározása sem állja meg a helyét, meggyőzően bebizonyítja Baudissin i. m. 97—104 11. Különben Diestel később nézeteit lényegesen megváltoztatta (1. Baud. i. m. 12 1. l-ső jegyz).
