Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)
Szele Miklóstól: A szentség fogalma az ószövetségben
A szentség fogalma az ószövetségben. 163 vagyis ha páratlan, összehasonlíthatatlan. Ez a fogalom egész határozottan kidomborodik Isten szentségében, pl. Ex. 15 n : „kicsoda olyan az istenek között, mint te, Jahve? Kicsoda olyan, mint te, szentségben dicső, dicséretreméltóan félelmetes, csodát cselekvő?" s még inkább 1. Sám. 2 2: „nincsen olyan szent, mint Jahve, mert nincs más rajtad kivűl s nincsen olyan kőszikla, mint a mi Istenünk\ u Ε vers utolsó fele mutatja, hogy a „nincs más rajtad kivűl" nem jelent többet, mint azt, hogy Jahvénál nagyobb és hatalmasabb, segítésre, oltalomnyújtásra képesebb nincsen (sőt nincs olyan nagy stb. sem, mint ő), — hogy ő az istenek között összehasonlithatatlanúl legnagyobb, leghatalmasabb, tehát szent. V. ö. még Ézs. 40 2 5 : „kihez hasonlítotok engemet, hogy ahhoz hasonló volnék? mondja a Szent 1 1. Isten fönnségónek és égi lakozásának gondolatát, melyet eddig Isten szentségében kifejezve találtunk, az ószövetség tovább fejleszti s úgy fogja fel, mint fölötte állást nemcsak a földi világnak általában, hanem különösebben a Zöldi világban levő mindennemű tisztátalanságnak is. Az égben lakó (szent) Isten magasan fölötte áll az alacsony földi világ „szennyes porának s ködének" 1), fizikai és erkölcsi szennyének (az ószövetségben, de különösen a törvényben ós Ezókielnél fizikai tisztátalanság és bűn nincs egymástól megkülönböztetve), attól messze távol áll, független, elkülönzött, szabad. S itt válik el az ószövetség az isteni fönnség általános sémita fölfogásától, mely az iszlámban nem igen van elmélyítve; itt (az iszlámban) „Istennek, mint szent királynak az elnevezése csupán az isteni fönnséget és méltóságot jelöli, minélfogva az iszlámban az isteni igazságosság is a mindentudó mindenhatóság puszta erőmegnyilvánulásaként van felfogva". 2) — Azt az ószövetségi szólásmódot, hogy Jahve a maga „szentségére" (pl. Ám. 4 2: i^lp,?) esküszik, nem szükséges Isten szentségének ethikai jelentéséből magyarázni, hogy t. i. az erkölcsileg tiszta Isten valótlanságot nem állithat vagy Ígérhet, hanem úgy kell érteni, mint Isten esküvését „önmagára" (Gen. 22, 6), abból az okból, hogy a szent Istennél valami nagyobb (1. az előző bekezdés ') Dicsőfi J., Templomi Gondolatok 138 1. ') Oehler, i. m. 166-167 11.
