Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Pruzsinszky Pál dr.-tól: Kálvin János és a lengyel reformáció

124 Dr. Pruzsinszky Pál. világítsanak! Miért szél ő, az egyszerű pap erről? Honnan vesz magának δ bátorságot arra, hogy egy király előtt az ő kötelességeiről beszéljen? „Reám—így szól a reformátor — a legnagyobb király az δ evangeliuma hírnökének tisztségét bízta. Az δ nevében hívom fel Felségedet." Kálvin nem elégedett meg azzal, hogy a királynak irjon. Részint fönmaradt levelekből, részint a reájuk érkezett válaszokból látjuk, hogy az ötvenes évek közepe táján különösen igen gyakori a levélváltás Genf és Lengyelország különböző vidékei között. Az 1555. év december hó 29-ón egy nap alatt nem keveseb mint öt levelet (Radziwill hgnek, Bomer Jánosnak, Dlusha Ágnesnek, Tornow Jánosnak ós Tricez Andrásnak) küldött Legyeiországba. Int, buzdít, bátorít, serkent. Akármelyik levelét olvassuk, mind ernyedetlen kitartásról, a körülmények szemmeltartásáról tesz bizonyságot. Nem siet, nem hanyagol el semmit, nem unja meg elmondani újra, amit már annyiszor leirt. Spitek János kincstartót magas állására figyelmezteti,sokan tekintenek reá, magatartásától igen sok függ. Az ügy magasztos, jó törekvéseit bizonyára a király is támogatni fogja. „Nem is kell neked vérednek ontásával küzdened — mondja a többi között, mint annyi francia atyánkfiának, akik minden támasz hiányában hitüket naponkint vérükkel megpecsételni kénytelenek. Vajha fel tudnám előtted nyitni szívemet, hadd látnád, minő érzelmekkel irom hozzád e sorokat." Radziwill Miklós hg. az ország főkancellárja vilnai házában hirdettette az evangéliumot, egyik birtokán templomot épített. Természetes, hogy mindez nem kerülhette ki Kálvin figyelmét. Sietve ír neki, minden érvet előtár, a lehető legtapintatosabban oda hat, hogy hitét erősítse, elhatározását szilárdítsa, Hozzáintézett levelét olvassuk el: „Egyszerű, nem nemes ember vagyok, olyan tettek se szólanak mellettem, a melyeknek világi felfogás szerint való értelmük lenne, azért — érzem — némi bátorság kell ahhoz, hogy fenséges Herceg ime levelet küldök neked. Ámde engem bátorít nemcsak barátságos érzületed, de bátorít hitedben való bizalmam is, éppen azért kerülve minden szószaporitást, egyenesen a dologra térek. Igaz, hogy állásom nem nagy, de a mennyiben engem Krisztus szolgájának elismersz, azon tiszteletből kifolyólag, a melylyel iránta viseltetel, megengeded nekem, hogy eléd járulhassak. Törekvésem a te jó céljaiddal annyira megegyezik, hogy ez mindenképen maga is biztosítja jóindulatodat. Habár én Krisztus országának a felvirágzását mindenütt óhajtom, de most méltán egy országgal se gondolok annyira mint Lengyelországgal. Mióta ugyanis az igazságnak lángja ott kigyuladt, a jó kezdet felóbreszté a még jobb fejlődésnek reményét és ennek nyomán felébredt abban az irányban a