Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 9. évfolyam, 1911 (Budapest)

Pruzsinszky Pál dr.-tól: Kálvin János és a lengyel reformáció

Kálvin János és a lengyel reformáció. 123 mációval szemben nem annyira a lelkiismereti szabadságnak szeretetéből, mint inkább vallási közönyösségéből táplálkozott, legalább nyomát sem lehet felfedezni sem fent, sem alant, annak a határozottságnak, a mellyel a nagy küzdőknek fel kell vértezve lenniök. Maga a királyi udvar szint nem vall, az összeütközéseknek, bonyodalmaknak még az árnyékát is kerüli. A király félrendszabályok szerint igazodik, mikor a klérus a protestánsok üldözését sürgeti, ezt a maga részéről ellenzi, de szint nem vall, másrészről meg Lismanino, az udvari pap folytatja az udvar előtt felolvasásait (hetenkint kétszer) az Institutióból. Valaminek történnie kellett, a király végre is megbízta papját, hogy elmenvén, szerezzen könyveket a királyi könyvtár számára, tulajdonképen pedig, hogy nézze meg a tulajdon szemeivel, milyen is az a protestáns világ oda át? Menjen és azután tájékoztasson. Lismanino fölkerekedett, sokat utazott, ismeretségeket kötött, hosszasabban tartózkodott Genfben is, bizonyosan szerzett hasznos tapasztalatokat s mégis Varsóban nem örültek az expeditiónak, mert Zsigmond Ágost az egészet szépszerivel titokban óhajtá tartani, a mi nem igen sikerült, mert a részleteket mellőzve Lismanino, a minorita rendfőnök Svájcból feleséget is hozott. A király a papnak e lépést soha sem bocsátotta meg, képzelhető, hogy az udvar a történtek után a bővebb tájékoztatásra sem volt felettébb kíváncsi. Az eddigi fejtemények Kálvint nyugodni nem hagyták, valószínűleg még jobban nyugtalanította a mozdulatlanság. Egész erővel belefeküdt a munkába, kimerítő levelet irt a királynak. Pál leveleinek sok helyére hivatkozva azt állítja ebben előtérbe, hogy az írással merőben ellenkezik a felfogás, a mely a világiakat az egyházi ügyek kezeléséből kizárja, a leglényegesebb érveket hozza fel a pápaság intézménye ellen. Ε levélnek nyelvezete, formája, ér veinek csoportosítása egyaránt fölhívja a figyelmet, az egészen meglátszik, hogy a reformátor dűlőre akarja vinni végre valahára a dolgot. A levélnek alapszínét az evangelium igazainak a védelme adja meg, de célja az elhatározásnak, a munkásságnak felébresztése, a mi nélkül a legüdvösebb eszme is csak írott malaszt csupán. Vane buzdításban hellyel-közzel egy kis árnyalata a szemrehányásnak is: „Törjön már végre-valahára utat magának a hősi virtus — így kiált fel egy helyén a reformátor — mely olyan sokáig elrejtőzve szunyadt!" (Erumpat tandem hervica illa, quae nimis diu indussopita iacuit, virtus.") A lengyel nemesség nagyrészt kész Krisztushoz csatlakozni. Mi a teendő? Fogjon a király a munkához! Az Úr azért helyezte olyan magasra a királyokat, hogy messze földre