Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Lenen Géza dr.: A keresztyénség vallástörténeti helyzete

A keresztyénség vallástörténeti helyzete. 91 tanításai, hanem az üdvtények is előtérben állottak. De hát, mondják, a Csel. könyve a második ker. generációban állott elő, abból biztos következtetést vonni nem lehet. Nos, még ezt megengedve is, pusztán a páli levelekből lehet az első ker. generáció véleményére visszakövetkeztetni. 1 Kor. 15-ben a korinthusiak hitetlenségével szemben kifejti az apostol a feltámadás hitét s valószínűleg olyan összeállításról van itt szó, melyet Pál is máshonnan vett át, mindenesetre azonban olyan anyag közléséről, melyet ő régibb keresztyénektől hallott. Es így Krisztus halála, feltámadása és mennybemenetele, melyek említtetnek, üdvjelentőséggel bírnak. Ugyancsak 1. kor. 1, 2-ben olvassuk, hogy „minden helyen vannak, akik a mi Urunk, Jézus Krisztus nevét segítségül hívják". Pál itt oly keresztyénekről is szól, akiket nem mind ő nyert meg a Krisztusnak s akiknek mégis közös ismérvük, hogy a Krisztus nevét segítségül hívják. Jézus tehát imádatra méltó, isteni lény volt előttük. Iine, ha a források kevés volta miatt tüzetesebb adat nincs is, az az egy bizonyos, hogy az első keresztyének Krisztust Istenhez emelték, őt imádat tárgyává tették s arról, hogy lassanként, a messiatikus váradalmaknak reá alkalmazásából származott volna a benne vetett hit, történetileg nem lehet szó. Hogyan lehet ez ? a szigorú, monotheisztikus hagyományok között felnőtt apostolok hogyan merészeltek ilyet tenni ? Ha feltevésekre vagyunk utalva, ezt csakis Jézus önbizonyságtételére vihetjük vissza. A feltámadás ténye maga nem volna elegendő a megfejtésre, hiszen más feltámadottról is tétetik említés az írásban, az csak bizonyságául szolgálhatott annak, amit maga Jézus mondott íme, ha messiási öntudatának bizonyítékát a kritika szerint Jánosnál nem volna is szabad keresni, kétségtelenül a synoptikusoknál található önbizonyságtételnek a tanítványokra olyan befolyást kellett gyakorolnia, hogy ennek folytán az Urat imádás tárgyává tették. Figyelembe veendő az is, hogy az első gyülekezet a Szentlélek, az l'r lelkének birtokában tudta magát s milyen kilátásokat nyerünk ez által visszafelé a Krisztusra, ki maga Ígérte azt meg tanítványainak s az ó-testamentomra, melynek jövendölését látták beteljesülve ! Mindenesetre a megdicsőült Idvezítőt látjuk ebben a tényben előtérbe állítva, ugyanazt, ami a Pál prédikációjának tartalma, ki senki másról, mint a megfeszített, de feltámadott Idvezítőről akar bizonyságot tenni. Elismerjük, hogy ez utóbbi apostol jóval tüzetesebb christologiát ad, ámde az is bizonyos, hogy nem az ős ker. Krisztuskép túlhaladását, vagy elavulását, hanem annak következetes kifejtését jelentette ez. Különben önálló christologiai fejtegetést Pálnál nem találunk, hanem csak utalásokat, mintegy feltételezvén olvasóinál, hogy ismert dologról szól előttük. És itt nem tesz különbséget, hogy olvasói az általa vagy más által alapított