Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Stráner Vilmos: A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati theologia minden ágában

A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati tlieologia minden ágában, 65 tollit usuin!" Bármely oldalról és bármely indokból történjék is az alapige mellőzését lehetségesnek vagy helyesnek tartó felfogás hangoztatása, az minden esetben szem elől téveszti azt, hogy az egyházi beszéd — a mint azt alább közelebbről kifejteni igyekszünk — az istentisztelet, a cultns körén belől lefolyó cselekvény, melynek objectiv alapját a szentírás, mint kijelcntési kútfő képezi, nem is szólva arról — a mi pedig szintén elég számbavehető körülménynek mondható —, hogy magának az igehirdetőnek érdeke, az egyházi beszédben kifejtett gondalatoknak egy bizonyos, a textus által nyújtott gondolat vagy gondolatcsoporthoz alkalmazhatása is az alapige használatát javalja. nehogy bekövetkezzék az, a mit ugyancsak a fenthivatkozott Harms egy egységes főgondolatot nélkülöző egyházi beszédre vonatkozólag mond: ,.Die Predigt („Homilie") macht voll und nicht satt."') Manapság is egyébként csak elvétve s még eddig meglehetősen elszigetelve találkozunk azzal a felfogással, amely az alapige használatának évszázados gyakorlat által is megszentelt szokását mellőzhetőnek, vagy éppenséggel mellőzendőnek véli és így általában véve nincsen számbavehető ok, amely ettől a gyakorlattól való eltérésre indíthatna. Midőn tehát az alapigét, mint amelynek használatában az a gondolat jut kifejezésre, hogy úgy az igehirdető, mint a gyülekezet magát a szent írástól, mint kijelentési kútfőtől függési viszonyban érzi

2) föltétlenül megtartandónak véljük: még az a kérdés is fölmerülhet, vájjon ez az alapige az ótestamentomi parasák (törvény) és haftárak (próféták) mintája szerint készült,

3) a Nagy Sándor-féle u. n. „Homiliarium" (8. század) óta általánosan gyakorlatba jött és Luther által is csekély változtatásokkal megtartott u. n. evangéliomi és epistolai perikopák, avagy szabad textusok alakjában érvényesüljön-e ? Ennek a kérdésnek közelebbi és részletes tárgyalása alighanem jóval túlhaladná a tulajdonképi feladatunk által kitűzött és — ha helyesen fogtuk föl — inkább általános természetű, elvi megállapodásokat magában foglaló kereteket és így erre nézve csak néhány megjegyzésre szorítkozhatunk. Nevezetesen: az ó-egyházi evang. és epistolai perikopákat, évről évre fölváltva, a Luther által is fölismert és itt közelebbről fül nem sorolható hiányainak'

1) megfelelő pótlásával fentartandónak véljük, mert. nem is tekintve az évszázados használat által ebben a tekintetben is szentesített és gyülekezeteink legnagyobb része által kedvelt s 1) J. m. 82. 1. 2) Ez a viszony a homileta, ill. liturgus részéről az ige olvasásában, a gyülekezet részéről a fölállásban nyer külső kifejezést. 3) Az ó-egyházi perikopa rendszer alapjául szolgáló u. n. „Comes"-t általában Hyeronimusnak szokták tulajdonítani. 4) L. Achelis i. m. 698. 1. Hase: „Der evang. Geistliche in seinem Werden und Wirken". 192. k. 1.